Az édesanya levele:
Í
risz, a 12 éves kislányom, csodálatos gyermek. Csupa mosoly, és csupa álom. Pápára jár a Türr István Gimibe, nagyon jól tanul. Nagyon boldog volt, hogy felvették, és elindul a kis álmai felé. Meteorológus vagy csillagász lenne, ez volt a nagy álom, de aztán jönnek az újabb gondolatok, biológus vagy kutató.Csak nem igazán hízott. Olyan kis vékonyka volt. Sokszor volt hasmenése, azt gondoltuk, szorong kissé. Aztán ez március végén nagyon elfajult. Hányás-hasmenés és magas láz jött. Lázcsillapítót kapott, biztos valami vírus. Elmúlt, de Írisz fáradékony maradt. Folyton fáradt volt és aludt. Pár hét alatt az állandó hasfájástól meggörnyedt, mint egy idős asszony, szinte fel se egyenesedett. Aztán megint hányás-hasmenés, talán visszaesett. Megint kényszerpihenő a suliból, megint rendeződött kissé, de Írisz egyre rosszabbul nézett ki. Majd újabb roham jött. Már alig tudott lábra állni. Veszprémi kórházba került kivizsgálásra. Valami krónikus bélgyulladásra gyanakodtak, ultrahang-vér-vizelet-CT. Közben folyt bele az infúzió. Zokszó nélkül viselte ahogy böködték-vizsgálták. Közben a szívem majdnem megállt, amikor fájdalmában összekucorodott, amikor újra és újra görcsösen fájt a jobb oldala és a gyomortájéka. Azt mondták valami van a hasnyálmirigyen.
Szerintük tumor, de újabb vizsgálatok, és professzionálisabb orvos csapat kell. Irány a SOTE II. Tűzoltó utcai gyermekklinikája. Négy nap múlva meg kellett műteni, mert olyan erős gyulladás volt a kis testében. Nagyon féltünk, de ő nem. Azt mondta: „Csak ne fájjon!” Tele van csodával. Pénteken öt óra után tolták át a műtőből az intenzívre. Amikor bementem ott volt a hatalmas barna szemeivel, a csövek közt. Egy anya legszívesebben felkapná, de így nem volt egyszerű. Hívő ember vagyok, folyamatosan azt mantráztam: „Meg fog gyógyulni hamarosan! Hitben járok, nem látásban!” Másnap újra mehettem látogatni, reggel már az ajtó előtt vártam, hogy bemehessek. Amikor bementem, a katéter miatt morgott, meg azért mert nem tud aludni. A több,mint húsz centis vágás miatt nem. Nézte a mesét a TV-ben. Aztán mondták, hogy mivel a víz amit ivott, nem jött ki belőle, ehet valami pépeset. Teljesen felháborodott, de nagy nehezen egy áfonyás-alma pürét megevett, és mondta a nővérkének, hogy szóljon az orvosnak, hogy ő gabonapelyhet akar enni. Amikor az orvos azt mondta, „Az nem pépes!” Írisz kontrázott: „Majd jól megrágom!” Itt jöttem rá, mekkora hős, és ízig vérig harcos az én törékenynek tűnő kislányom. Vasárnap már kimentünk, húztuk magunk után az infúziós állványt, és hétfőn vissza a kórterembe, megszabadult az intenzívről. Mivel szépen gyógyult, és már nem fájt a pocak, és hihetetlen módon elkezdett enni-inni. Kaptunk egy kis kimenőt.
Aztán jött a diagnózis: Neuroendokrin karcinóma a hasnyálmirigy fején. Újabb rémület-sokk pedig már annyiszor mondták, de ez nem velünk történik, ha felébredek, megint otthon leszünk, és reggel készítem a suliba a húgával és a nővérével, de sajnos nem álom volt. Az Onkológián óriási profi csapat dolgozik. Elképesztően fantasztikus emberek vannak. Tisztelet, és megbecsülés a munkájukért. Orvosok, nővérek,pszichológus, gyógytornász, és mindenki azért, hogy meggyógyuljon a kis beteg. Amikor bementünk a doktor bácsi szobájába, körbe ültük sokan a nagy asztalt, és elmondták Írisznek, mi történt, és mi fog történni most. Ott megnyugodtunk. Látni az eltökélt profizmust, és a sok doktort meg nővérkét munka közben, tudtuk mind, hogy itt meggyógyulhat hamar. Azóta már volt egy szuri, ami minden hónapban egyszer van, egy kemó, amiből még 3 lesz, és kiveszik a daganatot, ami a kezelés után marad belőle. A kemót jól viselte, nem volt mellékhatás, hisszük, hogy nem is lesz, csak a daganat zsugorodik tőle. Már hízott 4,5 kg-ot és dolgozik Írisz a többin. Amikor kórházban vagyunk, mindig azt mondja: „Anyu már nem fáj semmim, ezt is rendbe hozták itt, a „dudort” is eltüntetik.” Mi ezért járunk oda. Ott tüntetik el.
Ami nehezíti a dolgot, hogy Írisz húga autista, és amikor ő kezelésen van velem, kénytelen-kelletlen nővére vigyáz rá sokszor, mert apa dolgozik azért a kevésért, ami van. Sajnos anyagilag nem állunk túl fényesen, a sok utazás, meg a külön igények most még jobban leterhelik a családot. Kicsit félünk az iskolakezdéstől is, hogy azt hogyan oldjuk meg, de hisszük, hogy ez is meg fog oldódni valahogy.
Sokan írtak, érdeklődtek, ezért azt találtuk ki, hogy csinálunk egy saját facebook oldalt neki, amin küldhetik neki a pozitív energiát az ismerősök-barátok, és most már sok-sok újdonsült ismerős is. Minden reggel megnézi, és hihetetlenül örömmel vesz minden jókívánságot, hozzászólást, és szeretetet. Ilyenkor behunyja a szemeit, és azt mondja töltekezik. Tudom, hogy a gyógyulás útjára, jó helyre küldött minket az Úr, és hamar vége lesz, mert Írisz az emberek szeretete, és Isten hatalmas ereje együtt dolgozik ezen a gyógyuláson.
Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány gyűjtése, a gyűjtések szövege és valamennyi adata az Alapítvány tulajdona, az más részére ki nem adható, nem felhasználható.
Leave a Reply