5.00% összegyűlt
8 000 Ft adományozva 160 000 Ft célhoz
1 adományozó

Az édesapa levele:

A

kisfiam nyitott hátgerinccel, hordómellkassal, súlyos törpeséggel, dongalábbal és inkontinenciával született. A mai napig mindent megteszünk, hogy emberhez méltó módon, akadályok nélkül minél könnyebben élhesse életét. Átalakítottuk a lakásunkat: a villanykapcsolókat az ő magasságához áthelyeztettük, fürdőszobába kis WC-t, kézmosót és zuhanyzót rakattunk az ő méretéhez. Külön bútort csináltattunk a méreteihez és ágyat tornaszobát kellett építenünk mert a helyi iskola nem tudja biztosítani a heti 3x-i mozgásfejlesztését. Ehhez beszereztük a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány segítségével a fejlesztőeszközöket. A kisfiú állapota megromlott. Elektromos 4 kerekű mopedet kellett venni neki, hogy tudjon önállóan közlekedni az iskola és otthonunk között. Mivel a moped közel félmillió forint volt, így a lakásban tartottuk fűtött helyen. A lakásba egy OSB lapból készített rámpán közlekedett, de sajnos az időjárási viszonyok miatt tönkrement (megrogyott) és ráadásul veszélyes is volt, mert vizesen, jegesen nagyon csúszott. Most a moped az udvaron egy fűtetlen garázsban van, de nagyon félünk, nehogy ellopják és nem utolsó sorban nagyon kellemetlen a kisfiúnak a jéghideg mopedre ülni minden reggel és napközben. Továbbá az akkumulátornak sem tesz jót ez a hideg. Nagyon szeretnénk egy biztonságos rámpát beszerezni amin a lakásba ki-be tudna közlekedni. Találtunk egy összecsukható hordozható rámpát, ami összecsukva egy bőrönd méretű és mindössze 25  kg. Ha ezt be tudnánk szerezni, a moped ismét biztonságban, a meleg lakásban lehetne, valamint a kisfiúnak sem kellene a hideg mopedre ülnie. Tudom ez nem egy hétköznapi dolog, de gondoljatok bele a kisfiúnak a szabadságot az önálló közlekedést jelenti!

Kérlek benneteket, ha lehet segítsetek a rámpa beszerzésében!

Hálás köszönettel: Gacsal Imre

Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány gyűjtése, a gyűjtések szövege és valamennyi adata az Alapítvány tulajdona, az más részére ki nem adható, nem felhasználható.

Leave a Reply