+36 20 323 4679
tegyjot@tegyjot.hu

Blog

A nehézfémek gyilkosa, a koriander

A nehézfém terheltségről és a kivezetés fontosságáról nagyon sokat hallani az utóbbi időben. A koriander megoldás lehet e területen.

Nehézfémeket már magzati korban elkezdünk “begyűjteni” a méhlepényen keresztül, utána az anyatejjel, majd az oltásokkal, de ételekkel, vízzel, levegővel is növeljük ennek mértékét. Akinek van vagy volt amalgám tömése, szintén biztos lehet a nehézfém terheltségben. A kivezetésben is segítségünkre lehet a koriander.

Kiváló méregtelenítő, segíti a méreganyagok kioldását

Képes mobilizálni a higanyt, kadmiumot, ólmot, alumíniumot a csontokban és a központi idegrendszerben is.

Azon kevés anyagok közé tartozik, mely szervezetünkben helyreállítja a higany által okozott DNA károsodást.

Miután a koriander több mérget mobilizálhat így hatásosabb ha kalciumban vagy ásványi anyagban gazdag készítménnyel együtt fogyasztjuk, biztossá téve a méreganyagok kiürülését, hiszen ezek vezetik ki a koriander által “fellazított” nehézfémeket.

Ehhez jó választás az alga. Egy nemrégen végzett állatkísérlet bemutatta, hogy az alumínium csontvázból való távozása gyorsabban zajlott le, mint bármelyik más méregtelenítő anyaggal.

Hogyan fogyasszuk, használjuk?

Ha van otthon vagy a kertünkben koriander, akkor a friss levelek rendszeres fogyasztása is segít, de koncentráltabb hatású a tinktúra.

Tinktúra készítése

Egy pohár jó minőségű koriandermagot törjünk össze kőmozsárban.

Töltsük egy sötét színű lezárható üvegbe.
Öntsünk rá 1 csésze vodkát és zárjuk le.
A következő 10-14 napban napi 2 alkalommal rázzuk össze az üveg tartalmát, majd az “érlelés” leteltével szűrjük le.
Töltsük sötét színű üvegbe és tartsuk hűvös helyen.Az elkészült tinktúra 2 évig használható fel.

A tinktúra adagolása

Napi 2×10 cseppel kezdjük és a második héttől emelhetjük az adagot 3x 10 cseppre. Közvetlen étkezés előtt cseppentsük teába vagy gyümölcslébe (30 perccel az alga (chlorella) bevitele után).

2 hónap után tartsunk 2-3 hónap szünetet

A koriander használatának más módja

Dörzsöljünk 5 cseppet naponta 2 alkalommal a bokába, hogy mobilizálja a rekeszizom alatti összes szervet, ízületet és csontozatot.
Ugyanígy a csuklóba, a rekeszizom feletti szervek, ízületek és csontozat mobilizálásához.

Koriander „tea”

Alkalomszerűen is ihatjuk. Hatásos lehet fejfájás és más akut tünetek ellen, például ízületi fájdalomnál is. 20-25 cseppet tegyünk egy csésze vízbe vagy teába. Lassan kortyolgassuk.

Dörzsölhetünk 10-15 cseppet a fájó területre. Gyakran, szinte azonnal érezhető a fájdalom csillapodása.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás