+36 20 323 4679
tegyjot@tegyjot.hu

Blog

Adomány

A

mikor beismerjük saját magunknak, hogy segítségre szorulunk – az az első lépés. Az első nagyon fájdalmas, önkorlátokat ledöntő, sebeket felszaggató lépés. Mert el kell fogadnunk a tényt, hogy nem tudjuk egyedül cipelni a súlyt, hogy beszakadt körülöttünk az életünk, hogy segítségre, támogatásra szorulunk.

A második fok, ha másoknak is elismerjük: bajban vagyunk. Ez sem egyszerű út, de az előbbinél már könnyebb, bár amikor nyilvánosságra jut, az addig dédelgetett, őrzött titok – képes bennünk minden lángolóan égni, minden seb felszakadni. A szív tiltakozik az ellen, hogy mindenki megtudja, de az ész érti, hogy nincs más választás. Vagy az életet választjuk, segítséggel vagy a porba hullást, büszke magányban. Kitárulkozunk. Elmondjuk, hogy nem boldogulunk. Hogy annyi teher nehezedik ránk, amit már nem bírunk el. A kezünket nyújtjuk a szakadék szélén és bízunk abban, hogy lesz, aki utánunk veti magát, akad aki ismeretlenül is: mellénk áll. Az anyagi nehézség az egyik legborzalmasabb dolog a világon. Mert nem pénzben akarunk fürödni, nem Dagobert bácsisan szeretnénk kezdeni a reggelt, csak egy egyszerű célt szeretnénk elérni: a szükségesre jusson. Vitaminra, gyógyszerre, ételre. Nem csokira, üdítőre, hanem kenyérre, tejre. Nem csili-vili vitaminokra, hanem az orvos által felírt minimumra. Ennyire vágyunk. De ez nem mindig valósul meg. Amikor egy Édesanya azért nem tudja szedni az orvosságát, mert a gyermeke gyógyszer adagjára elköltötte a havi bérét, akkor kell cselekedni. Imádkozni a jobb sorsért és reménykedni az emberekben. A hála az utolsó pont, abban a folyamatban, amit „segítségnek” hívunk. Amikor idegen, ismeretlen társaink elkezdenek nyitni felénk. Amikor felcsillan a remény, hogy egy hónapig az anya is szedheti a vitamint, amikor a pozitívumok miatt a hit is jobban visszatér, amikor az ima meghallgattatik…

Horváth Nikoletta