Blog

Kóré József

A

z én fiam, Kóré József (here daganat, sok áttéttel) a támogatottatok volt! Ezúton is szeretnék hálás szívvel köszönetet mondani a sok-sok segítségért! Marianna a bajban és bánatban végig mellettünk volt, nagyon sok erőt és bátorítást kaptam tőle hosszú hónapokon keresztül! Kaptam tőle címeket ahonnan támogatást lehetett igényelni, küldött kinyomtatott iratokat, hogy az önkormányzatnál is igenyelhessünk segélyt, de ez persze nem jött össze! A fiamnak összegyűjtött összegből tudtam kerékpárt venni, amit gyengén de tudott használni, igaz eleinte 2-300 métert ment csak! Aztán az Alapítványtől, pontosabban egy névtelen felajánlótól kapott a fiam 150 ezer Ft-ot, ami igazán visszaadta az életkedvét! Célt adott az életének, hiszen tudott venni egy hatalmas kondigépet maganak! A célja az volt, hogy majd egyszer az összes súlyt megemeli rajta! A hasi aorta műtét után, mikor a Dr. engedélyezte, el is kezdte. Hetekig csak 5 kg-ot sikerült, mára már 150 kg-os súlyokat csapkodja! A fiam sok beteg gyereknek a példaképe lett! Ez az Alapítvány nélkül soha nem lett volna, hiszen saját zsebből ezeket nem tudtam volna megvenni, mert akkor épp 10 hónapot dolgoztam fizetés nélkül! Továbbá ebből vette a táplálék kiegészítőket (Avemar, fehérjepor,Vitaminok, Béres csepp) és az orvosok, nővérek, betegszállítók is kaptak! Köszönjük szépen a segítséget!

Leave a Reply