+36 20 323 4679
tegyjot@tegyjot.hu

Blog

A kezdetek IV.

H

ívta a 911-et!  Kb 5 perc alatt az utcát ellepték a rendőrök, a tűzoltók a mentősök és a sok-sok kíváncsi zsidó.

Erre azért van szükség ott, hogy biztosítani tudják a helyszínt, a forgalmat az úthoz és a beteghez.

Emlékeimben még úgy él a dolog, hogy 2 mentős foglalkozott velem és kérdéseket tettek fel nekem. Ezután egy nagyon furi injekciót adtak, amire a szívem hirtelen mégjobban kalapált, de utána lassan-lassan kezdett megnyugodni. Infúziót és oxigént kaptam és vittek is a sürgősségi ügyeletre.

Hosszú várakozás és órák után megtudtam, hogy súlyos vérszegény vagyok, de nem adnak nekem vért, majd a csontvelőm ezt megoldja magától. Nem vagyok vészhelyzetben, mehetek haza! Kaptam pár mini kenőcsöt az orromra és nagyon nagy nehézségek árán, de hazabotorkáltunk. A gyengeségtől már szinte mozdulni sem tudtam és a szívem minden egyes méter után ki akart ugrani. Hazamentünk és folytatódott minden ugyanúgy!

Másnap már nem bírtam tovább és mondtam a páromnak, menjünk vissza, nem vagyok jól. El is mentünk és kb. millió ember közé beültettek, s mondták várjam ki a soromat. A gyengeségem nem volt elég, mellettem 3 méterre megállt egy nő szíve és az újraélesztést végignézve és a halál-élet közötti harcot, borzasztó lelki állapotot okozott nekem. Sajnos a nő meghalt. A férje hosszú percekig hangosan zokogott, és kiabált, mert hazaengedték a kórházból a nejét és most megállt a szíve… Mély nyomot hagyott ez bennem.

A várakozás közben megláttuk azt az ápolót, aki előző nap is ügyelt. Szóltunk neki és a segítségével betoltak az elláto helyiségbe. Több függönnyel elválasztott ágy van egymás mellett. Én egy csontrészeg, hangoskodó hajléktalan pár mellett kaptam helyet, ahol  este 8-tól hajnali 6-ig várhattam az eredményekre a hideg, hangos és dermesztő helyen. Kb.20 orvos és rezidens vizsgált és kérdezett ki engem azalatt az idő alatt.

Hajnalban viszont jött egy csoport és mondták. Sajnos ez Leukémia. Nem mehetek sehova, mert az életem a tét. Feltoltak engem az emeletre, kaptam egy szobát és gyakorlatilag ki lettem téve kész tényeknek.

Aznap delután 2-kor vettek mintát a medence csontombol és elkezdték a kezeléseket. Kemoterápia es gyulladáscsökkentés! Nehezítette az ott létemet a csekély angol tudásom, mert ugye ritkán vagy egyaltálan nem látogathatott senki. Egyedül voltam, egy telefonnal és 1 angol könyvvel az ismeretlenben. Elkezdődtek a mellékhatások és a gyors hajhullás. A vőlegényem vágta le a hajamat géppel. Nagyon megviselte őt. Jöttek a lázas állapotok. Egyszer hőemelkedesem volt és úgy adtak nekem vért. Olyan lázgörcsöt kaptam (41,5 C), azt hittem ott a vég. Rángatóztam az ágyammal együtt, úgy 4 órán keresztül. Életemben nem fáztam annyira és nem tehettem semmit. Egy dolog volt, amibe kapaszkodhattam akkor: abban a pillanatban arra gondoltam, hogy mellettem van egy kandalló, ami tele van fával és csak ontja a meleget felém. Nagy nehezen elmúlt és lement a lázam. Akkor jöttek a szokásos gyógyszerek. A gyengeségemre rátette bélyegét, hogy kihánytam mindent. A gyógyszereken kívül más nem nagyon volt a gyomromban, mert nagyon szigorú diétára fogtak engem. Értékelhető ennivaló csak a reggelikor volt. Abból probáltam mindig raktározni magamnak, ha esetleg megeheznék. Életemben nem kaptam ennyi gyógyszert és antibiotikumot, mint azalatt az egy hónap alatt. Karácsony napján vettek meg egyszer egy csontvelő mintát és annak függvényében derült ki, hogy hazamehetek-e január elején.

Az eredményeim elfogadhatóak voltak. Az orvosbrigád felajánlotta nekem, hogy felerősítenek annyira, hogy haza tudjak repülni és tudván, ott a donor testvérem, egy kemoterápiás kezeléssorozat után a transzplantációt meg kell csinálnom! Körülbelül egy hetünk volt arra, hogy mindent feladjunk. Eladva az összes cuccunkat belefektessük repülőjegy és egyéb költségek rendezésébe. A nagy villógo-csillogó Amerika ennyi volt.

Elköszöntünk a szeretteinktől, búcsút mondtunk az ottani életünknek és felszálltunk a nagy madárra, ami elrepített közös életünk újabb harci mezejére.

Ezúttal szeretném megköszönni mindazoknak, akik támogattak és szerettek és mellettünk voltak abban az időben, amikor a legnehezebb pillanatainkat éltük. Köszönöm az amerikai orvosoknak, nővéreknek, akik vidámságot és erőt adtak nekem. Köszönöm a magyar barátaimnak, itthoni orvosoknak és nővérkéknek akik segítettek nekem az életemet, az erőmet visszanyernem.

Köszönöm szépen!

Szeretettel:
Anida