+36 20 323 4679
tegyjot@tegyjot.hu

Blog

Ünnepre készülődés

2014. 12. 13., Luca napja van. Ígértem nektek, hogy ahogy visszaérek a szokásos budapesti kontrollról, mindenképpen beszámolok nektek arról, hogy mi törtent és milyen eredményekkel jövök haza.

Drága Laci mentős bácsi jött értem a betegszállító autóval és vele együtt, a szintén transzplantált beteg Ica nénit hozta magával. Én előző este valamiért elfelejtettem megvenni a reggelimet az útra, de gondoltam: „Sebaj! Majd megállunk valahol.” Laci bácsim megállt az első boltnál. Zárva. Második: Zárva. Hát mondom: „Itt már éhezes lesz.” 🙂 Végül az egyik nagyobb üzlet nyitva volt és együtt mentünk be es segített a vásárlásban. Álltunk a péksütis pult előtt némán és néztük a kiszolgáló hölgyet: hát nem nagyon aktivizálta magát. Úgyhogy kiszolgáltuk magunkat, aztán igyekeztünk a fizető kasszához. Na ott egy idősödő hölgy volt a penztárnál, aki egy rosszul és határozottan nem előnyös, félresikerült sminkben hajnal „nyolcvannyolckor”, aki úgy nézett ki, mint aki éppen a reggeli kakaós csiga utan elfelejtette megtörölni a száját, mosolyt csalt az arcunkra.

Elindultunk szélsebesen a budapesti Szent László Kórház felé, közben eszmecserét folytatva utastársammal és Laci bácsival. Az autóban azért még aludtam úgy egy órácskát, mert szokásomhoz híven előző este nem aludtam egy szemhunyásnyit sem.

Becsörtettünk a kórházba és meglepően sok ember kígyózó sora várt minket, aminek nem igazán örültünk, mert tudtuk, eltöltünk majd ott jó pár órát. Megkapva a papírokat, a vérvételes szoba előtti sorba állva vártuk, hogy tőlünk is levegyék a vért.Viszonylag rövid idő alatt ez megtörtént és nagyon jó vérképpel álltam vissza a rendelő szoba elé, már jobb kedvvel. A doktornénim mindent rendben talált és csökkentette a Prograf szintemet, ami már nagyon jó hír. Amíg várakoztunk, nagyon sokat beszélgettünk csoportosan a betegtársaimmal és tanácskoztunk különböző olyan kérdéseken, amit máshol egészséges emberekkel nem tudunk megbeszélni. Olyan kérdések voltak a lista élén, mint például a táplálkozás 100. nap után , illetve a nyálkahártya leválas utáni regeneáció. Fontos kérdések ezek és erre a témára ígerem majd jobban ráfekszem majd és kifejtegetem mindenféle kutatással egybekötve.

Mivel minden eredmény jó lett és a papírok a kézben és az orvosi tanácsok a fejben, útnak indultunk hazafelé a csúnya nyálkás-ködös időben. Az út elején a szokásomhoz híven felhívtam a családot, hogy megnyugtassam őket, az eredményeim most is jók lettek. Aztán hátul a betegszállító autóban szépen bekucorogva el is aludtam. Közben Laci bácsi bekapcsolta az ülés melegítőt is és különösen jól esett a közel egy óra szusszanás az autóban. Hazaérve egy gyors zuhany után bezuhantam az ágyba és másnap delutén 88-ig fel sem keltem.

Azóta a napjaim csendesen zajlanak, tervezgetem a karácsonyt. Tavaly a Karácsonyt és az azt követő minden ünnepemet kórházban töltöttem. Pontosan egy éve 2013. december 24-én vettek tőlem a csontvelőt a medencecsontombol altatás nélkül. Soha nem felejtem el azokat a pillanatokat, a mérhetetlen fájdalmat és az éhezést. Igen! Éheztem! Olyan szigorú diétára fogtak, hogy S. Norbi megirigyelhetné tőlem a receptet. Kegyetlen volt, de valószínűleg hatásos, így nem panaszkodom.

Most az idei lesz az első olyan Karácsonyom amit a kórházon kívül a családommal tölthetek végre. Nagyon szereny Karácsonyunk lesz, de a boldogság minden másnál fontosabb és az, hogy végre együtt lehetek azokkal akiket a világon a legjobban szeretek, elfeledteti a hétköznapi gondjaimat.

Ezúton szeretnék mindenkinek meghitt és békés Karácsonyi készülődést. Szeressétek egymást és legyetek türelemmel egymás iránt. Ne feledjétek! A mosoly és a jókedv a legjobb orvosság, én virtuálisan kitöltöm mindenkinek a receptet és saját magatoknak kell azt kiváltanotok a saját patikátokban.

Szeretettel: Anida

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás