Blog

Újrakezdés

Van egy téma, amiről már régóta szeretnék írni, csak nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Most így az óév utolsó napjaiban talán még aktuálissá is válik.
Eltelt ismét egy év, az a bizonyos számláló ugrik egyet. Van aki szeret visszagondolni az elmúlt évre, s van aki nem. Én csak csínján szeretek bánni az ilyesmivel, mert Murphy nagy tanítóm… Tudniillik, van az a törvénye, hogyha jól érzed magad, ne aggódj, el fog múlni. Ezért nem nézek hátra, bármi is történt, és nem nézek nagyon előre sem, csak megélem a mát és a holnapot.

Mint minden évben, idén is hoztam jó és rossz döntéseket. Mind a magánéletemben, mind a Tégy Jót!®-ban is. Volt, hogy nevettem, s volt, hogy sírtam. Egy dolgot viszont megtanultam. Újrakezdeni. Amikor az ember eljut egy olyan pontra, hogy nincs tovább, elfáradt, tán még meghalni is jobb lenne, akkor jön valaki, és felemel. Fel a magasba, hogy újból önmagára találjon. S ekkor rájön, hogy jobb fent, mint lent… Jobb örülni, mint sírni, mert a bánat csak megbetegít, tönkretesz…

Nos ez az ember konkrétan én voltam… Mint mindenkinek, nekem is vannak rossz napjaim. Vágytam valami után, ami ha megvalósult volna, minimum egy isteni csoda kellett volna, hogy legyen…

Ám rájöttem, hogy a csoda csak akkor következik be, ha odafent ez van megírva. Ám nem ez volt. Talán nincs későbbre se…
Ezt tudatosítani nagyon fájt. Igen, kellett egy holtpont, amikor azt mondtam: talpra kell állni, mert ez így nem mehet! S jöttek a számomra fontos emberek, s ki így, ki úgy, a maguk módján próbáltak képletesen értve felrugdosni, hogy álljak talpra… De nem ment, maximum talán egy kicsit… De nem volt tartós, mert értük tettem, s nem magamért… Rájöttem, hogy a bánatba bevackoltam magam, s vártam a csodát, miközben lelkem egyre inkább sorvadt el… Nem esett jól az étel, sokszor fájdalmaim is voltak… Történt mindez úgy, hogy közben itt volt a Tégy Jót!® és miközben kifelé mosolyogtam, s tettem a dolgomat, belül sírni tudtam volna, megállás nélkül… Amikor már én magam is kezdtem megijedni, hogy mi történik, jött valaki, aki azt mondta: köszönöm, hogy erőt adsz. S egy pár nap múlva arra eszméltem, hogy nem csak én adok erőt, hanem ő ad nekem, mi több, sokkal többet, mint én neki…
Megtanított újrakezdeni, megtanított újra élni. Megtanított újra tervezni, és élvezni a pillanatokat.
Egy csodálatos emberről beszélek, aki úgy állított talpra, hogy eddig nem is tudott erről…

Ne féljetek Ti sem újrakezdeni, ha úgy érzitek, mert annál sokkal jobb lehet minden!

Leave a Reply