+36 20 323 4679
tegyjot@tegyjot.hu

Blog

A teher

Van az a mondás, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje. Van az a kereszt, ami édes kín. Ilyen, amikor az ember a gyerekéért küzd és minden követ megmozgat érte. Ám van az a kín, ami napi szinten fáj, felőröl, de nem a gyereke életben maradásáért folyik a harc, hanem a belső lelki békéjéért. Nem szeretek olyan magasröptű szavakkal dobálózni, aminek én sem vagyok birtokában, de azt tudom, hogy ahhoz bármi is jobbá váljon életünkben, tenni kell. Egyszer valakinek azt mondtam, amikor éppen a saját boldogtalanságáról beszélgettünk, hogy szívesen cserélnék vele testet, mire ő rávágta, hogy hamarosan visszavágynék a sajátomba, mert nem lennék boldog. Erre az én válaszom az volt: nem igaz, mert azzal a lélekkel, amivel én élek, mindent rendeznék magam körül, hogy boldogan élhessek. Ez volt számára az a kulcsmondat, ami megadta neki a végső lökést, és mert lépni. Kilépett a komfortzónájából, és elkezdte letenni az alapköveket az új életéhez. Ezzel együtt pedig fokozatosan válik meg attól a tehertől, ami évek óta szinte agyon nyomta. Büszke is vagyok rá, mert úgy gondolom, hogy nem kis dolog az, amit meg mer tenni a saját boldogsága érdekében. Megjegyzem, sokan hiszik tévesen azt, hogyha leteszi a terhet és új életet kezd, akkor ő egy önző valaki. Nem az! Hiszen nagyon sok múlik a saját lelki békénken! Ha mi nem érezzük jól magunkat a saját bőrünkben, hogy várjuk azt, hogy minden más működjön, ami körül vesz minket? Komolyan mondom: esélytelen.

A teher egy valami olyasmi dolog, ami a legerősebb embert is szét tudja tépni egy idő után. Persze, van aki állja a sarat több évtizedig, de mégis kinek jó az? A társas kapcsolatai is rámehetnek, mert nem lesz kedve emberek közé menni, depresszióssá válik, hasztalannak érzi magát és így tovább. A komfortzóna hamis boldogságérzetet kelthet ugyan, de csak egy ideig… A pénz, a „nyugodt“ családi háttér csak egyfajta álarcként mutatkozik, miközben a színfalak mögött ki tudja mi zajlik… Miközben társaságban „álompárként“ mutatkoznak, saját otthonukban úgy élnek egymás mellett, mint két idegen. Hazugság? Az. De nem azért, mert ezek az emberek pökhendik lennének, hanem egész egyszerűen úgy gondolják: ehhez másoknak semmi közük. Ez igaz is, mert az emberi gonoszság végtelen a világegyetemmel ellentétben.
Néha megkérdezem magamtól: tényleg én vagyok rosszul bekötve, mert burokban nőttem fel? Azt kell mondjam, minél több ember nyílik meg nekem a magánéletéről, azt látom, sokan áldozzák be magukat a gyerekükért, vagy épp saját magukért, mert félnek a bizonytalan jövőtől.
Tisztában vagyok vele: könnyű osztani az észt, hiszen nem én élek az ő bőrükben. Ez tény. S, hogy én boldog ember vagyok-e? Jelenleg úgy érzem, hogy nem. Aminek nagyrészt a saját állapotom az oka. Tehát ezen nagyon változtatni nem tudok, legfeljebb megpróbálom elfogadni. Viszont azok az emberek, akik azért szenvednek, mert egyszer hoztak egy döntést, ami azóta kiderült, hogy hiba volt, igen is, tudnak változtatni, csak merni kell elkezdeni. Olyan rövid az élet, miért nem élhetünk úgy, ahogy megálmodtuk? Nagy bátorság kell ahhoz, hogy bárki is gyökeresen megváltoztassa az életét, de nem lehetetlen küldetés: csak le kell dobni a bilincset, ami a komfortzónához van rögzítve és máris erősebbé válunk!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás