Blog

Boldog Új Évet Kíván a Tégy jót! a 2015-ös esztendőre is!

A

z idei év is gyorsan elszaladt. Ilyenkor én, mint a Tégy Jót!™ ötletgazdája mindig elgondolkodom, hogy miért is haragszunk sokszor egymásra? Miért mondjuk azt, hogy elmegyünk egymás mellett? Immár 2,5 éve tapasztalom a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvánnyal az oldalamon, hogy a szeretet és gondoskodás nem halt ki belőlünk. Hiszen a Tégy Jót!™ maga is épp a szeretetről és gondoskodásról szól! Drága Barátaink! Gondoljatok csak arra, hogy idén hány meg hány gyermek fotóját osztottátok meg, akik az oldalainkon segítséget kértek? Számát sem tudjuk! Csak azt látjuk, hogy a 2014-es évben már szervert is kellett cserélni, az oldal alatt, mert a tenniakarásotokat nem bírta el az akkori infrastruktúránk!

Jó látni, hogy megannyi gyermek életét igyekeztek szebbé tenni az évnek minden napján!

Remélem, az elkövetkezendő esztendőben is ugyanígy számíthatunk rátok, mert szükség van a segítségetekre, s itt nem kimondottan az anyagi oldaláról van szó! Egy biztató és vigasztaló szó, egy megosztás talán többet ér, mintha csak anyagilag támogattok valakit.

Ezekkel a gondolatokkal szeretnék Minden Kedves Olvasónknak, Követőnknek és családjaiknak Egészséges, Békés, Boldog Új Évet Kívánni a Tégy Jót!™ Csapat és a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány Nevében!

Leave a Reply