Blog

Rékáról először egy női magazin portálján olvastam. Életereje, őszintesége már akkor is megfogott. Kérdésemre, hogy lenne-e az idei Tégy Jót!® Nap nagykövete, azonnal igent mondott. 

Mint a blogodból kiderül, láb protézised van. Kérlek mesélj azoknak arról, akik még nem hallottak rólad, mi történt veled?

Autóbalesetben elvesztettem a bal lábamat térd fölött. Hosszas rehabilitációk során pedig sikerült pótolni azt egy szép külsejű, egyénire szabott műlábbal.

Blogodban írtál arról, hogy voltak, illetve vannak fantom fájdalmaid. Ezt, hogy tudod kezelni? Mennyire akadályoz a teendőidben?

Ma már megtanultam kezelni őket és elzárni a fejemben, a figyelmemet inkább a mindennapi teendőimre irányítom. Olykor erős fájások jönnek rám napjában többször, ilyenkor minden elfoglaltságot abbahagyok és lepihenek picit, amíg elmúlik.

Miben változott az életed a baleset előttihez képest? Mennyire korlátoz a jelenlegi állapotod a mindennapokban?

Sok ember megváltozik egy ilyen helyzet után, én igyekeztem a régi maradni, hogy hű legyek önmagamhoz és egy percig se forduljon meg a fejemben, hogy nincs tovább. Lelkileg maximálisan megerősödtem, már biztosabb vagyok magamban, megszerettem és elfogadtam a külsőmet és megtanultam a jelen pillanatnak örülni. Mivel a műláb időről időre karbantartási munkálatokat igényel, sokszor előfordul, hogy nem tudok eljutni megbeszélt találkozókra, bulikba. Ez az élethelyzet egy folyamatosan hullámzó vadvíz, amiben meg kell tanulni körültekintően evezni.

Blogodban azt írod, egyik fő célként, hogy friss amputált betegekhez kórházba szeretnél járni, látogatni, hogy erőt adj nekik az újrakezdéshez. Ez a terved már megvalósult? Ha igen, hogyan fogadnak téged ezek az emberek?

Igen, de ezzel nem csak én vagyok egyedül. Vagyunk egy páran amputáltak, akik becsületbeli kötelességüknek érzik a frissek segítését, persze az orvosok is nagyon partnerek ebben az eredmények alapján. Általában baleseti sérültekhez járunk be, de nem ritka a betegség miatt amputáltak beteglátogatása sem. Eddig pozitívak a benyomások, azóta is tartom a kapcsolatot velük mert mindig jól esik azok barátsága és törődése, akikkel egy cipőben járunk.

Milyen visszajelzéseket kapsz az utcán, ha meglátják a műlábadat? Nehéz kezelni?

Nagyon vegyes a reakció. Talán több az idegesítően bamba (tátott szájjal) bámulás, mintha valami csodabogár lennék. Néha még megesik, hogy felidegesít, de többségében elvonatkoztatok tőlük, és oda megyek, ahova a két lábam visz mindenféle szégyenérzet nélkül. Viszont a kedves gesztusokra én is kedves mosollyal vagy boldog non-verbális jelekkel felelek.

Mit szóltál ahhoz, mikor, mi a Tégy Jót!® Csapata felkerestünk azzal a kéréssel, hogy légy az idei Tégy Jót!® Nap nagykövete?

Nagy megtiszteltetésnek vettem a felkérést már az első perctől fogva és különösen megfogott, hogy az onkológiai osztálynak gyűjtünk. Sajnos a családban is volt több rákbeteg, így még erősebb a belső indíttatás, hogy beszálljak a jó cél érdekében. Igyekszem maradéktalanul eleget is tenni neki, ahogy a hátralevő lábkarbantartási munkálatok csak engedik.

Mit jelent számodra az a felszólítás, hogy tégy jót? Véleményed szerint mivel lehet jót tenni a mai világban?

Önzetlenül és feltétel nélkül segíteni azokat, akik valamiben nélkülöznek vagy saját hibájukon kívül szenvednek el csapásokat. Bármi jó cselekedetnek mondható, ami érdek nélkül mások javára válhat, nem feltétlen nagy anyagi forrásra kell gondolni. Én például szét fogok nézni a régi mesekönyveim és fajátékaim között, amiket már úgysem használnék.

Mit üzensz azoknak az embereknek, akik hozzád hasonló helyzetben élnek?

A legjobb gyógyszer a nehéz helyzetekre, ha megtanulunk nevetni a bajunkon, és legfőképpen a protézissel pótolt végtagot megtanuljuk sajátunkként kezelni és együtt élni vele. Amíg van élet bennünk, addig a remény is ott van.

Ganyi Károly