Blog

Amikor szembesültem azzal, hogy szüleim sem fiatalodnak már, hanem, ahogy mennek bele a korba, úgy lesz egyre több egészségügyi problémájuk, az nagyon rossz volt. Újra előjöttek bennem azok a kérdések, amik 3-4 éves koromban foglalkoztattak. Nagyon kilátástalannak éreztem az egész életemet. Úgy láttam magam, mintha rab lennék, s ebből minden áron ki akartam törni. Azonban a tehetetlenség érzése az iszap effektust idézte elő, és ez így ment ördögi kör formájában. Éjszakákon keresztül forgolódtam, és liftező gyomorral küzdöttem. Reggel aztán úgy keltem, mint aki keményen átdolgozta az egész éjszakát. A legfőbb probléma az volt, hogy hiába volt jó idő, nem tudtak levinni az utcára, csak két-három hetente egyszer (télen ettől is ritkábban). Hiszen apu térdét kétszer műtötték, örült, ha itthon fel bírt emelni, anyunál pedig gerincsérvet találtak, na meg persze ő se nagyon bír(t) már… Viszont ez egy bezártság érzetet idézett bennem elő. Utáltam is magam, hogy mekkora önző vagyok, hogy csak magamra gondolok, de aztán a következő pillanatban újra elkapott a fájdalom és reménytelenség. Mint a viharos tenger, úgy hullámzott bennem ez a két érzés.

Anyu persze tudott a problémáról, de a tehetetlenség benne is ott volt. Egyszer aztán azt mondta, hogyha lenne valaki, aki levinne a lépcsőn hetente egyszer legalább, nem lenne gond.

Volt is egy barátunk, aki bevállalta a dolgot, de rettentően félt, hogy esetleg nem úgy fog meg vagy ilyesmi és fájdalmat okoz nekem, így ezt inkább annyira nem is erőltettük.

Viszont anyu mondata arra jó volt, hogy meglássam a fényt az alagút végén és így jött az a bizonyos korlátlift ötlete, aminek a kinyomozásában Orosz Hajnalka barátnőm segédkezett.

Rokonoktól, és ismerősöktől is kaptam hideget-meleget. Teljesen logikátlannak találták azt, hogy egy társasház lépcsőjére egy ilyen szerkezetet szereltessek, ami ráadásul Ft-ban eléri egy alsó kategóriás autó felső határát. Mindenki csak azt látta megoldásnak, ha elköltözöm abból a házból, ahol felnőttem, s melynek falai több kötetnyi könyvre valót tudnának mesélni. Ez az otthonom. Egy kertes házat, sem én, sem a családom többi tagja nem tudnánk elképzelni otthonunkként.