Blog

Aliz csodája

Amikor megláttam Alizról az első képet, azonnal láttam a kislány arcán a szomorúságot, s azt, hogy ezt a csöpp lányt igen meggyötörte az élet.

Bevallom, elszorult a torkom, ahogy belegondoltam a kislány helyzetébe.Miközben beszéltem az édesanyával a Tégy Jótra való felkerülés feltételeiről (aminek természetesen maximálisan eleget tettek), Ő, kérésemre mesélt a kislány személyéről is.

Megtudtam, hogy Aliz nagyon sokat szomorkodik az állapota miatt, hiszen korának megfelelően gondolkodik, érez. Érzelmi intelligenciája talán meg is haladja a korát. 🙂

Tünde elmondta, hogy a csípőműtét miatt szükséges a gyógytorna, amit Aliz egyenesen utál; nehezen viseli. Megértettem, és átéreztem a kislány fájdalmát, de tudtam, hogy kell számára valami, amivel motiválni kell. Egy cél, amit kitűzhet maga elé, ami ha nekünk még apróság is, talán jelentéktelennek tűnik, neki mégsem az, sőt! Én úgy gondolom, hogy semmi sem apróság és jelentéktelen, ami másnak fontos!

Tehát Tündét megkértem, hogy amikor Aliz ott van mellette, jöjjön chatre, s írjon-olvasson neki. Örömmel tett eleget Tünde a kérésemnek, s így Alizzal hamar meg is tudtam találni a közös hangot. Amikor megkérdezte, hogy sírtam-e, amikor nekem fájt a kezem vagy a lábam, én őszintén közöltem, hogy igen! Nem vagyok képregényhős, nem is akarok annak tűnni Aliz szemében, de mindenképpen motiválni akartam arra, hogy a gyógytorna igen is hasznos még akkor, ha az szinte elviselhetetlen fájdalmakkal jár.

Tegnap aztán csoda történt. Aliz csodája. 🙂 Tünde, majd ki bújt a bőréből, olyan boldogan jött hozzám Facebook chatre, hogy elújságolja a hírt: Aliz 1 órán keresztül ült a babakocsijában, mégpedig úgy, hogy a lába közé az éket is be tudta tenni, amit az orvos előírt! Pedig csak annyit mondtam neki, hogy ha felgyógyul, újra tud játszani Málnával az udvaron. 🙂

Nincs lehetetlen, mindent lehet, ha hiszünk benne szívből!

Leave a Reply