Blog
-
Mozgáskorlátozott vagy „űrlény?“
Egy nyári délelőtt apu úgy döntött, hogy lemossa és kitakarítja az autót. Tette ezt azért, mert napi használatban van, Szóval mondta, menjek ki én is vele, addig elvagyok. Így is…
-
Tégy Jót!® Nap, minden évben, de miért?
Szüleim sosem titkoltak tőlem semmit, ami az állapotomat illeti. A kórházban már úgy ismertek az orvosok és ápolók, mintha a családtagjuk lettem volna. Szüleim fogukat összeszorítva harcoltak értem azért, hogy…
-
Vigyél véghez egy napi jótettet azaz tégy jót!
Amikor még a liftre gyűjtöttem, Kata által belecsöppentem egy új világba, aminek Napi Jótett a neve. De nem erről szeretnék írni. Hanem arról a három emberről, akik jelenleg is meghatározzák…
-
Egyszer lenn, egyszer fenn – II. rész
Amikor a nyilvánosság felé fordultam, nagyon szkeptikusok voltunk. Nem gondoltam, hogy lesz majd, aki segít, és majd pont nekem. Hiszen ki lennék én, hogy megérdemeljem bárki segítségét? – kérdeztem magamtól?…
-
Egyszer lenn, egyszer fenn – I. rész
Amikor szembesültem azzal, hogy szüleim sem fiatalodnak már, hanem, ahogy mennek bele a korba, úgy lesz egyre több egészségügyi problémájuk, az nagyon rossz volt. Újra előjöttek bennem azok a kérdések,…
-
Álmok és célok
Ez nem egy könnyed téma. Sokáig éltem úgy, hogy nem voltak álmaim és céljaim. Minden nap felkeltem, beültem a számítógép elé és már-már azt hittem, ennyi az élet. Vagyis, nekem…
-
Barátok
Amikor kicsi voltam, nem voltak olyan barátaim, akikkel együtt lóghattam. Volt ugyan egy-két unokaöcsém, akik néha meglátogattak és együtt játszottunk, de ahogy nőttünk, az is alábbhagyott. Érthető, ők élték az…
-
Talpraállni
Kétféle fogyatékossági kategória van: a veleszületett és az ún. szerzett. A veleszületettet nem kell ecsetelnem. Megszületik a kisgyermek és a születése után jó esetben rövid időn belül kiderül, hogy gáz…
-
Zöldgally
Aki ismer, az nagyjából ismeri a betegségemet is. Aki viszont nem, annak röviden bemutatom. Amikor a gyermek megfogan, már akkor eldől, hogy milyen színű lesz a szeme, a haja, kinek…
-
„Önzetlenül és feltétel nélkül segíteni…“ – interjú Lukoviczki Rékával
Rékáról először egy női magazin portálján olvastam. Életereje, őszintesége már akkor is megfogott. Kérdésemre, hogy lenne-e az idei Tégy Jót!® Nap nagykövete, azonnal igent mondott. Mint a blogodból kiderül, láb…
-
Eszter szemegere
Sokszor elgondolkodom, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen, bár súlyosan mozgáskorlátozottként élem az életemet, az elmém, nincs korlátozva, csak a testem. Most viszont itt van Eszter, akinek teste és elméje…
-
A 3. születésnap
a 3 éve, hogy a Tégy Jót! megkezdte működését. Azóta legalább közel 200 gyűjtés indult gyermekért és néha felnőttekért is. Nem kevés, hiszen 200 emberi sorsról beszélünk, akik kitartanak jóban-rosszban,…