Egy nyári délelőtt apu úgy döntött, hogy lemossa és kitakarítja az autót. Tette ezt azért, mert napi használatban van,
Szóval mondta, menjek ki én is vele, addig elvagyok. Így is történt. Egyszer aztán feltűnt, hogy egy 3-4 éves kisleányka és anyukája közeledett. A kislány kissé előrébb szaladt. 2 copfban volt a haja és nagyon édesen festett a rózsaszínű ruhájában. Amikor elért minket, megállt előttem és köszönt, hogy szia. Köszöntem én is, majd összemosolyogtunk. Már meg akartam kérdezni, hogy mi a neve, hogy van, vagy bármi, hogy összebarátkozzunk, mire odaért a kislány édesanyja, és konkrétan elrángatta tőlem azzal a felszólítással, hogy „gyere már!“
A hátam mögött még hallottam, hogy a kislányka kérdezősködik, hogy „mi baja a bácsinak?“ „Beteg! De gyere már, mert soha nem érünk oda!“ – mondta az anyuka türelmetlenül.
Bevallom, alig álltam, hogy ne forduljak meg és odaszóljak, de inkább lenyeltem.
Azt látom, hogy nagyon sok egészséges felnőtt nem tud mit kezdeni a helyzettel, ha egy sérült embert lát. A gyerekek lazák és pofátlanul őszinték tudnak lenni. Simán arcába mondják a másiknak, hogy „te csúnya vagy“, “neked furák a szemeid“, stb… Ugyanakkor sokkal befogadóbbak. Ha elmondják nekik, hogy azért kicsi a bácsi, mert így született, csak addig érdekes számukra. Onnantól kezdve egyenrangúként kezelik.
Azt látom, hogy ebben az országban a „másság“ még mindig tabu téma. Látom azt, hogy sorstársak járják az iskolákat, ami tök jó és fontos dolog, de előbb akármilyen rosszul hangzik: a felnőttek fejében kell rendet tenni.
A gyerek a felnőtt mintáját másolja le legtöbbször, majd teszi hozzá a magáét. Ha azt látja, hogy egy sérült embert kerülni kell, mint a tüzet, a gyerek se fog rájuk tekinteni másként.
De ha azt látja, hogy a felnőtt nem nézi ufónak a tőle eltérő állapotú embereket, akkor a gyerek se fogja annak nézni, miután túljut a gyermeki kíváncsiságán.
Sajnos tudnék még hasonló sztorikat mesélni, amik ilyen helyzetekről szólnak, de minek? A lényeg egy: a külső alapján sokan megriadnak a sérültektől is, pedig ők is élnek, szeretetre vágynak. A gyerekeknek pedig nem lesz attól rémálmuk, ha hagyjuk szóba állni egy fogyatékkal élővel.
Leave a Reply