Amikor az ember végiggörgeti a Tégy Jót!®-on szereplő gyűjtéseket, összeszorul a gyomra. Mennyi gyerek! Még alig éltek és máris kijutott nekik a szenvedésből… Ismerem az érzést, mert bár a saját oldalam végiglapozása nem esik nehezemre, azért minden évben van egy alkalom, amikor én is átélek hasonlót: amikor az elkészült Tégy Jót!® Nap videót nézem végig, hogy ellenőrizzem, nincs-e hiba valahol. Igen, ilyenkor az én szívem is fáj, mert az összes gyermek nevét és gyűjtése célját kívülről fújom. Akár álmomból felébresztve is tudom, kiről van szó, ha bármelyik támogatott nevét meghallom. Nevek, melyek mögött gyermekek, családok és sorsok élnek. Mint áradó folyóval szemben úgy harcolnak a teljesebb életükért, az életben maradásért… Nevek, melyek mögött egy-egy élettörténet rejlik, melynek már az első két mondata is fájdalmas sebeket tép fel.
Mindenkinek van egy története. Nekem is. Egy történet, mely ugyan nem a messzi-messzi galaxisban játszódott, hanem itt a földön, valós személyekkel. Minden valós. A fájdalmak és a szenvedések is. De mégis mi élteti őket, minket? A hit, mely reményt szül. Amikor az én szüleim megtudták, mi a betegségem, hitték, hogy életben maradok, még akkor is, ha erre a legnagyobb orvosok is vajmi kevés esélyt láttak. Amikor a hitük valósággá vált, jött az újabb remény: megtanulok járni. Ezek adtak nekik erőt, hogy túléljék a mindennapokat. Még annak ellenére is, hogy a szívük mélyén tudták, ez nem fog bekövetkezni. De olyan jó volt hinni! Erőt adott ahhoz, hogy reggel felkeljenek és tegyék a dolgukat!
Véleményem szerint, akik a Tégy Jót!®-on voltak és vannak, mindenkinek van hite. Egész biztos, hogy ma nem fog rohamozni. Egész biztos, hogy ma jobb lesz a vérkép… Minden mondatuk egy „egész biztossal“ kezdődik. S ha aznapra nem válik valóra az álmuk, na bumm… Átteszik holnapra.
Mert kizárólag így lehet túlélni a hétfőt, a keddet és a többi napot, hetet…
Hit nélkül is lehet élni ugyan, de nem érdemes. Bármit is hoz az élet, keresni kell valamit, amiben hihetünk. Mert csak így lehet túlélni ép ésszel azt, amire mások néha, felelőtlenül ennyit mondanak: „én ezt nem bírnám!“
Leave a Reply