Blog

Máig emlékszem azokra a napokra, amikor rohanni kellett velem a kórházba. Szüleim mindannyiszor olyan lélek jelenlétről tettek bizonyságot, ami azt sugallta: ők valami földöntúli képességgel megáldott emberek, mert azt a terhet, amit a sors mért rájuk általam, nem tudom, hányan bírták volna el. Amióta a Tégy Jót!® az életem részévé vált, nap, mint nap látok családokat, akik szétesnek a betegség súlya alatt. Egyszerűen nem bírják azt a lelki megrázkódtatást, s azokat a próbákat, amik nap, mint nap éri őket. Apukák, olykor anyukák elzüllenek, félrelépnek, s cserben hagyják egymást, pont akkor, amikor leginkább az összetartásra lenne szükség. Az én szüleim nem ilyenek. Már abban a pillanatban eldöntötték, hogy kitartanak mellettem, amikor még az is kétséges volt, hogy megélem egyáltalán az egy éves kort.

32 év. 32, fájdalommal teli év áll mögöttük, mely két részre oszlik: az egyik része a fizikai megpróbáltatások sorozata. Haza gyalogolni Miskolcról Ózdra, zsíros kenyéren élni hónapokon át, és még hosszan sorolhatnám mindazokat a nehéz időket, amiken túl vannak, vagyunk… A másik része pedig az, amikor is felismertem, hogy én nem vagyok átlagos gyermek – negatív értelemben véve. Hogy sérült ember vagyok, aki a szülei nélkül nem létezik. Aki elüt a szokványos társadalomtól. Ez sem volt könnyebb menet, csak annyiban volt más, hogy ez már az én harcom is volt, hiszen megéltem, felfogtam a körülöttem lévő világot.

Szüleim nem fiatalok már, egyre kevésbé bírják már a mindennapi teendőket is elvégezni, de eszükben sincs „feladni”. Ahogy apukám szokott fogalmazni: nekik ez kötelességük. Én másként látom, mert a kötelesség nem csak ennyiben nyilvánul meg.

Mire is gondolok? Arra, hogy minden embernek van választása. Egy gyermek világra hozatala nem csak annyiból áll, hogy kihordja a nő, és megszüli. Felelősséget vállal a gyermekért, és kitart mellette jóban-rosszban, mert így döntött. Persze dönthet másként is, amikre bőven akad példa, a mai világban, de ebbe ne menjünk bele… Az én szüleim úgy döntöttek, hogy akarnak engem bármi áron, és ezt köszönöm nekik!

Köszönöm nekik, hogy 32 éven át kitartottak mellettem, hogy 32 éven át tűzbe mentek értem, hogy 32 éven át elviselték a nehéz természetem, és 32 éven át szerettek, s 32 éve élek velük tömény szeretetben.