39.30% összegyűlt
196 500 Ft adományozva 500 000 Ft célhoz
28 adományozó

Az édesanya levele:

Z

sanett anyukája vagyok, van négy gyermekem, Zsanett lányom a legkisebb. 2017. március másodikán derült ki a betegsége, agytörzs rosszindulatú daganata. Februárban mindketten influenzásak voltunk, utána Zsanett gyenge volt, kedvetlen volt, fájt a feje, kettős látása is volt. A szemészeten nem vettek észre semmilyen problémát, viszont a Debreceni Klinika Idegsebészeti konzíliumán már véleményezték a rosszindulatú daganatot, melynek eltávolítását nem tartották kivitelezhetőnek.

Budapestre kerültünk, a Tűzoltó utcai Klinikára, ahol gyógyszeres kemoterápiás kezelést kezdtek el és azonnali sugárterápiát. Kéthetente kell ellenőrzésre járni, olyankor komplett kontroll vizsgálat van.

Mióta Zsanett beteg, otthon vagyok vele, illetve a kórházi kezelések idején mellette vagyok, GYET-ben, azaz főállású anyasági támogatásban részesültem, és mellette dolgoztam, de ez már nem lehetséges. Így egyetlen kereső a férjem a családban.
Nem könnyű az anyagi helyzetünk, eddig albérletben éltünk, most kaptunk egy önkormányzati lakást segítségként. A lakás komplett festést igényel, a falakat, ajtókat, ablakokat és beépített szekrényeket mindenképp festeni kell, a padlózat is cserére szorul, a szobákba laminált parketta szükséges, a többi helyiség linóleummal van borítva, aminek állapota nem megfelelő. Jelenleg is négy gyereket kell beiskolázni, mert Zsanika magántanuló, az iskola egyéni konzultációs lehetőséget biztosít számára. Számára biztosítanunk kell a kemoterápiás kezelések miatt kötelező higiénés és táplálkozási feltételeket. Mindezt megoldani egyetlen jövedelemből nem tudjuk.
A családunkat nagyon megviseli lelkileg Zsanika betegsége, főleg, hogy a 2017. 12. 13-én végzett MR eredmény rossz lett: nőtt a daganat és ödéma is keletkezett. 2018. 01. 03-tól KIERAN protokoll szerint kapja a kezeléseket folyamatosan.

Kéjük, aki tud, segítsen nekünk! Nagyon szépen köszönjük.