Tavaly sajnos lecsúsztunk az adó 1%-os gyűjtésről. Azonban még ennek ellenére is érkezett 134 243 Ft. Mi ebből is kihoztuk a maximumot, hiszen a karácsonyi cipősdoboz akciónk keretén belül, ebből vásárolta a Jézuskánk a puha takarókat. 🥰
Idén azonban immár tudatosan szeretnénk gyűjteni az adó 1% felajánlásokat, hogy az alapítvány nagy céljait megvalósíthassa.
Álmodtunk egy nagyot és idén szeretnénk egy olyan lakást vásárolni Budapesten, ahol azok a családok tudnak megszállni napokra, hetekre, akik orvosi beavatkozásra, vagy intenzív terápiára érkeznek a fővárosba és problémát jelent számukra a szállás.
Szóval most eljött a ti időtök: kérjétek meg családtagjaitokat, rokonaitokat, barátaitokat, ismerőseiteket, hogy ajánlják a Tégy Jót a fogyatékkal élőkért Alapítvány számára az SZJA 1%-ot adóbevallásnál! Az SZJA 1% rendelkező nyilatkozatot letölthettek és kinyomtathattok weblapunkról (https://tegyjot.hu/1szazalek/), amit odaadhattok a könyvelőiteknek, vagy rendelkezhettek ügyfélkapun keresztül.
Az Alapítvány adószáma: 19165011-1-05
Köszönjük!
Karcsi, Adri és Erik.
Leave a Reply