40.00% összegyűlt
8 000 Ft adományozva 20 000 Ft célhoz
1 adományozó

S

anyika koraszülöttként született. Agyvérzés után shönt beültetés történt, ezután szépen fejlődött. Egy shönt csere utáni fertőzés következtében kómába esett, majd sorozatos műtétek következtek, addig egy csövön keresztül palackba vezették az agyvizet. Mire ezt a rendszert zárttá tették, annyira romlott állapota, hogy gégemetszésre lett szükség. Epilepsziás lett, majd a táplálását, csak a hasfalon keresztül a vékonybélbe ültetett szondán át, gépi adagolással tudták megoldani, ez napi 24-órában folyamatosan megy, ezért teljes felügyeletet igényel. Ez a gép mára elavult, s a forgalmazó cég felajánlotta az édesanyának, hogy új, korszerűbb, méreteiben jóval kisebb, hordozható gépet kaphat. Azonban ez minimum 20 000 Ft-ba kerül abban az esetben, ha az OEP finanszírozza egyedi elbírálás alapján. Egyébként több, mint 200 ezer Forint.

Az édesanya egyedül neveli, viseli gondját a kisfiúnak. Munkát nem tud vállalni, mivel Sanyika ellátását csak Ő tudja elvégezni. Aki eddig segített Andreának, már Ő sem vállalja tovább, mert a legutóbbi műtétje óta állapotromlás állt be Sanyikánál.

Az édesanya otthonról természetesen szeretne dolgozni, azonban eddig nem talált olyan munkát, amit tudna végezni Sanyika mellett…

Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány gyűjtése, a gyűjtések szövege és valamennyi adata az Alapítvány tulajdona, az más részére ki nem adható, nem felhasználható.