74.00% összegyűlt
222 000 Ft adományozva 300 000 Ft célhoz
1 adományozó

2

012 agusztusában kezdődtek a tünetek bár akkor még fél évig nem tudták megmondani,hogy egyik napról a másikra nem bírt lábra állni a csípőjében érzett fájdalomtól. Vérszegény kezdett lenni és 6 hónap alatt 6 kilót fogyott.

Szinte minden vizsgálat negatív volt a bal csipőjében lévő kis folyadékon kívül semmi kóros elváltozás nem volt észlelhető. Majd 2013. január 2-án a nyakán lévő két nyirokcsomó megduzzadt. Ekkor diagnosztizáltak nála neuroblastomát. 3. stádium. Kemoterapiás kezelést kapott fél évig. Reziduális
tumor exstirpáciora 2013. 05. 13-án került sor. 5 hónap gyógyszeres, fenntartó tünetmentes idő következett.

2014. január 20-án azonban ismét a tüdő hátsó gatornál a korábbi műtét helyén kiújult a betegség. Ismét kemoterápia k9vetkezett és azóta külföldön is probálkozunk gyógyulni és hamarosan kezdik meg a saját donoros transzplantációt Botondon. A saját donoros őssejt transzplantáció után Botondnak steril körülményekre lesz szüksége a felépüléshez. Ez a szoba és a lakás más területein is teljes felújítást jelent. Emellett speciális tisztítószerekre lesz szükségünk, mivel az immunrendszere nagyon gyenge.

Továbbá ez a két év teljesen kimerítette az anyagi forrásainkat, így nehezen tudjuk megoldani a mostanában és ezentúl budapesti benzinköltséget és pályadíjat.

A müncheni és bécsi klinikának teljes képalkotót és egyéb dokumentumokat szakfordító irodában
fordítattuk, ami szintén nagyon költséges dolog.

Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány gyűjtése, a gyűjtések szövege és valamennyi adata az Alapítvány tulajdona, az más részére ki nem adható, nem felhasználható.