Az édesanya levele:
2
010 június 13.-án született meg (mi egészséges kisfiúnak vártuk). Down szindrómás a kisfiunk, amit születése után közöltek velünk.
Sokkolt a tény, de mikor a karjaimban tartottam tudtam azt, hogy mindenkinél jobban fogjuk szeretni.Bár évekig tartott elfogadni és együtt élni ezzel a helyzettel, mind nekem és családomnak, beleértve nagyobbik fiamat, féltem, hogyan fogadja majd a kistesót, aki nagyobb odafigyelést igényel majd. Bence 3 éves kora elmúltával tudatosult bennünk, hogy semmivel nem különbözik más gyerekektől. Hosszú út vezetett idáig és mire végre valahára úgy éreztük, belenyugodtunk ebbe az állapotba, jött a következő!
Kisfiamat egy egyszerű orvosi vizsgálatra vittem el, mert úgy gondoltam, nem eszik úgy, ahogy egy 4 éves kisfiúnak kellene és szerettem volna ha kapunk egy kis étvágyjavítót. Meg is kapta az injekció kúrát és amikor visszavittem a kontrollvizsgálatra, egyik sokk a másik után ért. A kórházban meg sem várták, hogy délután mi menjünk el a vizsgálat eredményéért, délben telefonáltak a háziorvosunknak, hogy azonnal menjünk a megyei kórházba, mert baj van.
Nagyon megijedtünk! Azonnal hívtam anyukámat a munkahelyén, mert úgy gondoltam, hogy az anyukák mindent meg tudnak oldani és ebben bízva azt gondoltam, hogyha Ő azt mondja, hogy nem lesz baj, akkor az úgy is lesz. De ez sajnos nem így lett!
Miskolcra érve a kórházban tűszúrások milliói következtek. Bence kicsi karjaiból nem sikerült vért venni,nem volt olyan hely a karjain,ahol ne lett volna ragasztó. Aztán közölték velünk a legborzasztóbb dolgot, amit egy szülőnek mondhatnak. Bence valószínűleg leukémiás!
A világ, ami most vált elfogadottá, újra összeomlott! Olyan szakadékba estünk egy szempillantás alatt, ahonnan nem láttuk a kiutat.
Ekkor szakkadt ketté a családunk!
Én Bencével a kórházban, már közel két hónapja, a férjem a nagyobbik fiunkkal otthon.
Amit eddig kialakítottunk Bencuka érdekében, az most rémálommá vált.
Eddig Bence úgy élt, mint a többi gyerek, rengeteget nevetett, játszott, ma pedig egy közömbös, szinte alig mosolygó kisfiú lett, aki fél mindentől, aki csak akkor mosolyog, amikor apával skypeolunk. Nem érti, mi ez a sok infúzió, mi ez a sok gyógyszer, miért ébresztik fel éjjel, pedig ő élné a kis önálló életét.
Immár két hónapja külön háztartás és a kettészakadt családom mind anyagilag, mind lelkileg megviseli.
Ezért kérem a segítséget, hogy ezeket a borzalmas hónapokat végig tudjam csinálni.
Bármiféle segítséget elfogadunk! Előre is köszönjük:
Bence és Anyukája
Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány gyűjtése, a gyűjtések szövege és valamennyi adata az Alapítvány tulajdona, az más részére ki nem adható, nem felhasználható.
