Az édesanya levele:
E
liza a 32. hétre született súlyos oxigénhiánnyal. Az első három napot az intenzív osztályon töltötte, ahol extra oxigént kapott, vérnyomása ingadozott, és köldökvénás kanült használtak. Sajnos agyvérzést szenvedett. Látása csökkent, de a szemüveget nem viseli el.Több helyre járunk rendszeres kontrollvizsgálatra: Budapesten a Szent János Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs és Szemészeti osztályára, a Heim Pál Ortopédiára, valamint Debrecenbe, Genetikai szakrendelésre. Fejlesztésekre Szolnokra hordom, ahol masszázst és tornát kap.
Keresztapjával egy külön lakrészben élünk. Eliza otthon-tanuló, autista kislány. Nemrég kapta meg második diagnózisát: infantilis autizmust. Viselkedési zavarai miatt nehezen kezelhető – gyakran harapja magát, ilyenkor biztonsági okokból kénytelen vagyok lekötni. Néha az arcát, szemét is üti ököllel.
Étkezéséhez darabos ételeket turmixolok, de azért a mozgása folyamatosan fejlődik: kapaszkodva már feláll és tesz néhány lépést. Csőrös pohárból önállóan iszik, érdeklődik a tárgyak iránt. Szereti a zenélő könyveket, valamint a YouTube-on hallgatott KerekMese videókat. Beszéde is lassan alakul.
Az utóbbi időben mégtöbbet fejlődött mozgásában: egyedül oldalra fordul, majd felül a két lábára. Az új segédeszköz használatával játékos tevékenységekbe is könnyebben bevonhatóvá vált. Az iskolában különösen szereti a kutyás terápiát, a Snoezelen-terápia pedig teljes kikapcsolódást nyújt számára.
Már több mint egy éve – 2024. január 5. óta – Szolnokon élünk. A költözés lehetővé tette, hogy Elizát iskolába írassam. A lányomat 10 és fél éve egyedül nevelem.
Leave a Reply