3.59% összegyűlt
39 500 Ft adományozva 1 100 000 Ft célhoz
1 adományozó

B

arnabás halva született. 16 percen át küzdöttek az életéért, majd mikor magához tért, az orvosok mindössze 1-2 órát jósoltak neki. A kisfiúnak károsodott szinte a teljes idegrendszere az oxigénhoány miatt, még 3 hónapos korában is csak vegetált.

Tavaly a szülők minden követ megmozgattak, így kijutottak egy bécsi klinikára, ahol őssejt terápiát végeztek el a kisfiún. Barnus látványosan javulni kezdett: kezeit mozgatja, segítséggel már lépeget is, figyel a tárgyakra, megismeri a családját, a barátokat, kiabál és csupa olyan dolgot csinál, amiről még az itthoni orvosok sem mertek álmodni.

Sajnos azonban, hogy Barnabás méginkább megközelítse a korabeli gyerekek szintjét, még egy ugyanilyen kezelésre van szükség. Jelenleg a kisfiút tápszondán keresztül tudja táplálni, mert a nyelési reflexe nagyon gyenge (egy csövet helyez le az orrán vagy a torkán keresztül a gyomorba).

A klinikával már felvették a kapcsolatot, először április 5-re kaptak időpontot, de a pénz ekkorra még nem gyűlt össze. Ennek egyik oka az is, hogy azaz alapítvány, mely Barnabást támogatja, a kezelésre ígérte az adó 1%-ból befolyt összeget. Ezt a pénzt még sajnos mai napig nem utalták a kisfiú számlájára.

Ezért módosították május 15-re, azonban a teljes összeget, azaz a 10800 €-t két héten belül utalni kell a klinikának. A szülők kétségbe vannak esve, hiszen a kisfiúnak nagy szüksége van még egy kezelésre.

Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány gyűjtése, a gyűjtések szövege és valamennyi adata az Alapítvány tulajdona, az más részére ki nem adható, nem felhasználható.

Leave a Reply