10.00% összegyűlt
30 000 Ft adományozva 300 000 Ft célhoz
1 adományozó

Frissítés:

A szövődmények miatt újabb kórházi kezelések szükségesek. A kemoterápia miatt a teljes fogazatomat elvesztettem ezeket szeretném pótoltatni. Négy év alatt a családunk összes tartalékát kezelésekre, utazásokra, gyógyszerekre, elköltöttük, ezért önerőből, a fogpótlást és a kezeléseket nem tudjuk finanszírozni. A mindennapi megélhetőségünk is gondot okoz.


Judit felhívása

S

zabó Judit vagyok. Kupakokat gyűjtünk. 1980. 01. 23-án agyvérzéssel születtem. 1982-től 89-ig a Pető András intézetbe hordtak, ahol megtanultam, ülni, állni és járni. Az első osztályt ott végeztem majd haza kerültem, mivel 3 nővéremről gondoskodni kellett itthon szüleimnek.
Magántanulóként elvégeztem az iskolát otthonomban, mert én családban maradtam Dégen. Közben kiderült az epilepszia betegségem és mellette sok más, amit évekig anyukámmal küzdöttünk le, már amit lehetett!
2011. 01. 07-én derült ki, hogy melanoma azaz Her2-es mellrákot diagnosztizáltak nálam. Ezt követően eltávolították a daganatot, majd 8 nap után amputálni kellett a mellem, annyira előrehaladott volt a rák.
2012. júliusában volt egy műtéti beavatkozás, mely közben eltörték a bal csuklómban a sajkacsontot! 2014. 01. 08-án volt egy újabb kézműtétem, melyet csontpótlással tudtak elvégezni. Bal csípőlapátból vettek ki csontot és drótozással rögzítették.

Az utazásokat saját erőnkből finanszírozzuk, a legnagyobb sajnálatomra már nem biztos, hogy ez önerőből menni fog. Körülményeink nem a legjobbak, nehéz a fogyatékossági járadékból és nyugdíjból mindent megoldani. Szeretném én is meglátni azt a kis reménysugarat, amelynek segítségével olyan pozitív gondolatokat táplálhatnék magamba, mely a gyógyulásom elősegíthetné!

Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány gyűjtése, a gyűjtések szövege és valamennyi adata az Alapítvány tulajdona, az más részére ki nem adható, nem felhasználható.