Blog

Ha normális életem lenne, valószínűleg nem ülnék most itt a rakparton, ezen a cikken dolgozva és szedném össze a gondolataimat, hogy egyáltalán mi számít normálisnak a mai rohanó világban.

Körülnézek és nem látok mást, csak siető embereket, telefonnal a kezükben, amiből fel sem néznek. Ez most elég vicces, mert én is éppen a telón pötyögök… De mégis van az egészben valami szomorú. Nem éljük meg a pillanatot. Az a pillanat most van, mindenre csak várunk, majd és majd… halogatunk. Nem szabadna… A ma az biztos, a holnap még kérdéses. Éljünk! Mondta ezt egy nagyon jó barátom, aki aztán nyakig benne van abban, amiben mi is. Igaza van. Élni kell, mindent megélni és örülni annak amink van. A rosszban is meglátni a jót. Nehéz, de nem lehetetlen csak nagyon erősen kell rá fókuszálni. Ha normális életem lenne, valószínűleg nem tudnék így gondolkodni, sőt lehet eszembe sem jutna ehhez hasonló gondolat, mert nincs mögöttes tartalom. Minden emberi hozzáállás tapasztalatokon múlik szerintem.

Aki hasonló cipőben jár, annak nem kell elmagyarázni, hogy mennyire nehéz, hogy például magadra szinte semmi idő nem jut. Pedig de jó lenne egy fodrászhoz gyakrabban eljutni, vagy csak egyedül leugrani a boltba. Több időt szánni magadra, nőnek maradni, és nem szét zilált hajjal egy melegítőben egy nem alvós éjszaka után fura tekinteteket bámulni az utcán. Jó lenne, de mi áldozatokat hozunk. A gyermekeinkért. Önzőnek hangzik? Nem! Nem az! Vágyunk ilyen dolgokra. nem nagy dolgok ezek, de a mi életünkből hiányoznak, eltűntek. Másnak ezek természetesek. Mondhatnám, hogy de jó nekik. Szoktam is, nem titkolom, de… Nem cserélnék velük. Ami belső értéket hordozunk, mi speckós szülők és gyerekek… Na azt nem adnám semmiért!

Amiken keresztül mentünk és küzdünk nap, mint nap meghozza a gyümölcsét. Az a szeretet ami körülvesz minket! Mindent megér az a szempár, ami reggelente mélyen a szemembe néz és a lelkemig hatol, ami tele van önzetlen szeretettel! Semmiért nem adnám! A fiam az életem, szeretem az életem! Úgy ahogy van, mert ez adatott és amíg tart, azt ki szeretném élvezni boldogan, minden percét. Sok szép emlékkel gyarapodva, a rosszakra nem emlékezve.

Mi a normális élet? Minden nézőpont kérdése. Ami nagyon fontos, hogy picit álljunk meg ebben a rohanó világban és szeressük egymást, éljünk. A legfontosabb dolgokról nem szabad megfeledkezni sem karrier, sem tárgyak és sem a pénz miatt. Azok később semmit nem fognak érni. Csakis a szép emlékek!

Újra körülnézek. Levire gondolok. Mosolygok. Már ki tudom zárni a rosszat és a jóra koncentrálni. Minden fejben dől el. Én eldöntöttem, hogy sikeresek, boldogok és mindig mosolygós család leszünk.