Blog

Álmok

Kinek mit jelentenek az álmok? Mennyire van köze az álmoknak a valósághoz? Vannak akik lottó nyereményről, utazásról, luxusról, extrém dolgokról álmodoznak…

Az én álmaim ezekhez képest elég csekélyek, de mégis nehezebben megvalósíthatóak és némelyek szinte lehetetlennek tűnnek. Én arról álmodozom, hogy Levi tudjon járni, önállóan. Folyton visszatérő álmom, hogy szalad felém a játszótéren és kiabálja, hogy anya! Ugye milyen kis dolog? De nekem mégis a leghatalmasabb. Aztán meg, hogy beszélni tudjon. Mindent megadnék azért, hogy egy anyáknapi ünnepség alkalmával elmondjon nekem egy apró kis verset vagy köszöntőt. Ez szintén nem nagy dolog, de számomra a mindent jelentené. Már az is, ha csak egyszer hallhatnám tőle, hogy szeretlek, vagy anya…

Néha álmodom arról is, hogy Levi már felnőtt és az esküvőjén vagyok… Táncol, szerelmes, én pedig a legboldogabb… Lesz ilyen valaha? Az esély erre eléggé csekély, de hiszek és bízom. Nem adom fel az álmaimat! Tudom, hogy soha nem lesz teljesen önellátó. Nem tudni, meddig fejleszthető és milyen szintig jutunk el a kis drágámmal. De az álmaink, vágyaink előre visznek minket. Már csak azért is megcsináljuk! Ha nem is mindent úgy, ahogy azt elképzeljük, de a szeretet, a kötelék a legerősebb és boldogan teszünk meg minden egyes lépést a cél felé.
Vannak rossz álmok is, vannak olyanok, amiktől sírva ébredek…

Ezek általában tele vannak félelemmel. Félelem attól, hogy elveszíthetem őt, hogy romlik az állapota, félelem attól, hogy mi lesz vele, ha már én nem leszek… Telis-tele bizonytalansággal és ezek az érzések nem múlnak csak úgy el egy ilyen borzalmas éjszaka után. Napokig kavarognak bennem akaratlanul. Ilyenkor még jobban szeretem őt. Ennél jobban már nem is lehet. Minden pillanatban figyelem, játszok vele és élményeket adok neki. A legfontosabb, hogy közös és jó emlékekkel gyarapodjunk. Egy szuper nap, egy szép emlék fontosabb bármilyen ajándéknál számunkra. A mi álmaink nem nagy dolgok, csupa apróság, ami a problémák miatt hatalmasnak tűnnek. Álmodozunk nap, mint nap. Ki erről, ki arról, mindenkinek megvannak a vágyai, céljai az életben. Egyetlen egy dolog számít, hogy éljük meg ezeket a napokat, szeretetben és boldogságban és nincs ennél fontosabb. Itt vagyunk egymásnak, egymást támogatjuk, együtt haladunk az úton az álmaink felé a legnagyobb szeretetben.
Soha ne add fel az álmaidat!

Leave a Reply