Blog

Csodák márpedig léteznek

Régebben sokat járt a fejemben, hogyha egyszer lesz gyermekem, milyen is lesz? Tényleg minden megváltozik majd körülöttem és csak neki/érte fogok élni? Fiú lesz-e, vagy lány? Jó anya leszek-e? Rengeteg kérdés merült fel bennem… A mai nappal már tudom ezekre a választ.

Igen mindent megváltoztat egy gyermek. Merőben más életem lett és a fontossági sorrend is teljesen más, mint előtte. Ő az első mindenben és érte érdemes minden nap felkelni és megtenni mindent. Igazi célt adott az életben. Feladatok sorozatát, melyet nekem kell megoldani. Kisfiú lett, egy nagy barna szemű kissrác, óriási szempillákkal. Teljesen el tudok olvadni a tekintetétől. Az ahogyan rám néz, ahogyan hozzám bújik, mindent megér. Minden tőlem telhetőt megteszek érte. Próbálok jó anya lenni. Szeretném, ha ő ezt vissza is jelezné egyszer, hogy igenis jól csináltam. Nekem ő a büszkeségem és szeretném, ha ő is az lenne rám. A sors nehéz utat állított mindkettőnk elé, hiszen nem mindennapi dolgokkal küzdünk meg, de ha vissza gondolok, hogy ilyennek képzeltem-e el a gyermekemet?

A válaszom az, hogy: nem! Levi minden képzeletemet felülmúlja. Sokkal több annál, mint amit képzeltem. Erősebb, szebb, kitartóbb és egy igazi hős! A minden számomra. Az én kisfiam Levente. Nevének jelentése élő, létező. Nem hiába, hiszen élni és létezni akar. Élünk és létezünk, minden pillanatot boldogan élünk meg. Ez nem jön csak úgy magától, ezt az idő tanította meg nekünk és a ránk mért csapások sorozata. Nem adják ezt az életformát ingyen. Mindennek ára van és elég nagy árat fizettünk mi ezért, hogy ilyen módon és formában tudjuk a napjainkat élni.

Abszolút pozitívan állok a helyzetünkhöz és egészségügyi állapotához képest. Sajnos a betegségéből adódóan az állapota bármikor romolhat, de nem ezt tartom a középpontban. Úgy nem menne… Hiszem, hogy meg fog gyógyulni! Hiszem, hogy innen csak felfelé van és ettől csak jobb állapotban lesz, mert ezt ő bizonyítja is minden nap.
„Csodák csak azokkal történnek, akik hisznek bennük.”

Leave a Reply