+36 20 359 1767
tegyjot@tegyjot.hu

Interjúk

Illés Fanni és Berki Krisztián a mozgáskorlátozottak aktivistája

Emlékszem még a londoni paralimpiára, amikor megláttalak az úszók között. A versenyek után Te voltál az első Tégy Jót! Nap arca. Ez nagyjából 1,5 éve volt, azóta sok minden történt.

Menjünk sorba gyorsan: túlestél egy műtéten, felköltöztél a fővárosba, s ha ez nem lenne elég, indultál a Miss Colours kerekesszékes szépségversenyén is. Mi vezérelt, hogy benevezz?

Illés Fanni: Nem egyszerű a felköltözés, sem pedig a városi élet megszokása számomra.
Mar túl vagyok rajta és úgy érzem, rutinosan veszem az akadályokat itt Budapesten is.
Kerekesszékes szépségverseny: egyszerű az ok. A fogyatékkal elő emberekért indultam el, hogy képviselhessem őket és kiálljak az érdekeikért.

A versenyt megnyerted, amihez szívből gratulálok, milyen érzés volt, amikor győztesként kimondták a neved?

I.F.: Mai napig nem fogtam fel, hogy én kaptam a koronát. Örültem nagyon! Az életem semmiben sem változott: ugyanaz a vidékről jött lány vagyok, aki imádja a családját, uszodába jár edzésekre és megküzd a lépcsőkkel, illetve padkákkal, de hát így szép az én életem. Tele van izgalmakkal.

Azt hiszem, virágkorát éli a celeb reality show, ami az Édes élet címet viseli és a TV2 műsorán látható. Honnan jött az ötlet, hogy megkeresd Berki Krisztiánt, s miért pont rá esett a választásod?

I.F.: Berki Krisztián személye megosztja a magyar embereket, ahogy mi, fogyatékkal élők is. Van aki tudomást sem vesz rólunk, van aki kinevet és vannak olyanok, akik éppen az ellenkezőjét. Krisztiánban én a pozitív embert láttam és látom most is. Kellően alázatos és emberi. Egyből mellém állt és valóban érdekli a “mi” életünk. Az ötlet egyébként a figyelemfelkeltés céljaként pattant ki a fejemből. Bízom benne, hogy a műsor által kicsit közelebb hozhatjuk a fogyatékkal élő világot az ép emberek társadalmához és megszokott, elfogadott teljes emberekként mehetünk végig az utcán.

Mennyire érezted, hogy feszeng azért, mert kerekesszékes vagy, illetve nincsenek lábaid?

I.F.: Jó ember ismerőnek tartom magam és minden apró részletre figyelek. Belülről nem tudom mit élhetett meg, de kívülről nem látszott rajta semmi. Olyan volt a viselkedése velem mintha már régóta tudná, hogy nincsenek lábaim. Közvetlen és jófej.

Tervezitek, hogy átússzátok a Balatont, mi a cél ezzel?

I.F.: Az egy közös cél, hogy jobban megismerjük egymást.

Milyen hangulatban telnek az edzések?

I.F.: Jóban.

Mit gondolsz ezzel a vállalkozással, sikerülni fog közelebb hozni az épeket és sérülteket egymáshoz?

I.F.: Nagyon bízom benne!

Én nagyon szurkolok nektek, tudom, hogy sikerülni fog!

Kép forrása: Facebook

Tovább olvasom

Kutyákkal Tégy Jót, avagy a kutyás terápia a felvezető szemével

Hideg téli este van, mindketten a számítógépünk előtt ülünk, de Kapaló Éva mellett békésen szundikál két imádni való szőrmók: Zoya és Sonja.

Nem akármilyen kutyák ők, hanem „terapeuták”, akik olyan gyermekek és felnőttek előtt nyitják meg a bezárt világot, akik született vagy szerzett betegségből kifolyólag jelentősen el vannak maradva szellemileg korukhoz képest és a mozgásuk is jelentősen akadályozott. A bezárt világok lassan megnyílnak, ahogy a kutyus, gyengéden hozzáérinti a beteg gyermekhez a nedves orrát, s engedi magát simogatni. Fontos dolog a tapintás, hogy a gyermek érezze a kutyus puha szőrét ujjacskái alatt és szükséges, hogy érezze: a kutyának eszében sincs őt bántani.

Kapaló Évát kérdezem hát, erről a szívmelengető feladatról, amit kutyáival végez.

Hogyan kerültél kapcsolatba a kutyás terápiával és mióta csinálod?

Még tisztán emlékszem… 2009-ben az ünnepek alatt késő este olvasgattam az interneten, amikor rátaláltam egy terápiás kutya blogjára, akinek gazdája a képzését vezette a blogon. Ő volt Véda, a „Mondjunk mancsot!” Terápiás és Segítőkutyás Közhasznú Egyesület alapító kutyája. Nagyon érdekes olvasmány volt számomra, hisz az állatok legfőképp a kutyák mindig is közel álltak hozzám, sokáig állatorvos akartam lenni. Ahogy olvasgattam rátaláltam az egyesületre is, ami egri székhelyű volt. Nagyon megörültem, hisz viszonylag közel voltak(ekkor még Ózdon laktam). Elolvastam a feltételeket és, hogy önkéntesek keresnek. Nagy reményekkel Fanni nevű vizslámmal jelentkeztünk is, hisz végtelen nyugodt türelmes és ember-centrikus természetével alkalmasnak találtam erre a szerepkörre.

Ez a fő munka tevékenységed, vagy „csak” hobbiszinten űzöd?

Önkéntesként tevékenykedek az egyesületben. Főiskolai hallgató vagyok, már csak egy záróvizsgám van hátra, mellette pedig 2013-tól dolgozom. Bár nagy vágyam, hogy a hobbim a munkám is legyen, szerintem annál többet nem is kívánhat az ember a karrierjét illetően.

Bármilyen kutyából lehet „terapeuta”, vagy van valami kritérium, aminek meg kell felelniük?

Természetesen igen! Talán az első és legfontosabb, hogy ezeknek a kutyáknak teljesen agressziómentesnek kell lenniük, hisz bármikor adódhat olyat helyzet amikor egy sérült gyerek, (természetesen nem szándékosan) megüti, vagy épp durvábban fejezi ki az örömét. Ezeket egy jól nevelt terápiás kutyának tűrnie kell. Ám valójában ahhoz, hogy egy kutyából terápiás kutya válhasson, a törvény által meghatározott szigorú állat-egészségügyi feltételeknek kell megfelelnie, valamint teljesíteni kell egy két lépcsős terápiás vizsgát. A vizsga első fordulóján a kutya-gazda párosnak külső és belső helyszínen is, összesen 12 feladatban kell bizonyítani kutyájuk alkalmasságát és saját rátermettségüket. Olyan feladatokban, mint pl. élelem-megtagadás, engedelmesség – idegen személyeknek is, furcsa mozgású, ill. kerekesszékes emberekkel is barátságosak legyenek – ne ijedjenek meg tőlük, jól kell tűrniük az idegen zajokat (pl csörgődob, kereplő), tűrniük kell ha sok ember veszi körül őket, vagy ha szorosan megölelik. A vizsga során a kutyák temperamentumát tesztelik – ha itt sikeresen teljesítenek, csak azután mehetnek a második fordulóra, melyben már valós terápiás szituációban kell helytállniuk, egy olyan csoportban, ahol később is dolgozni szeretnének – pl sérült gyermekek, halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok, szenvedélybetegek, idősek.

A vizsgák során nemcsak a kutyát, hanem a gazdáját – felvezetőjét – is figyelik, miként tudja kontrollálni kutyáját az adott szituációkban. A sikeres vizsga kettőjükre vonatkozik – a levizsgázott terápiás kutya csak azzal a felvezetővel dolgozhat, akivel a vizsgát letette, s fordítva.

Hogyan fogadják a gyerekek a legelső találkozást a kutyával? Hogyan zajlik egy kutyás foglalkozás általában?

A gyerekek mindig nagyon lelkesek és talán pont ezért nagyon jó motiváló erő számukra a kutya, hiszen a kutyának sokkal szívesebben, sokkal nagyobb intenzitással adják át magukat a különböző feladatokban, lehet az akár fájdalmas tornagyakorlat is például. Háromféle terápiás foglalkozást különböztetünk meg, ezért egy foglalkozás ezek sémáját követve jön létre:

Állat-asszisztált aktivitás (AAA)/Látogató tevékenység:
A jelenlévők számától független, nem megtervezett hanem spontán találkozás az egyének specifikus igényeinek figyelembevételével. A tevékenység nem célközpontú és nincs kiértékelés. Lehet akár csak egyszeri alkalom is.

pl.: beteg gyerekek kórházi látogatása kutyával, idősek otthonában történő látogatás kutyával, látogatás idősek otthonában.

Állat-asszisztált terápia (AAT)/Fejlesztő terápia:
Célirányos beavatkozás, mely kezelés programjába integrált. Lehet egyéni, vagy akár csoportos is. Előzetes felkészülést igényel a célcsoport összetételétől, speciális igényeitől függően. A kutya felvezetője a csoporttal/egyénnel foglalkozó szakemberrel együttműködve részletesen megtervezi a feladatokat még a foglalkozások megkezdése előtt. A szakember (tanár, gyógypedagógus, szociális munkás, pszichológus, logopédus, stb…) ismeri a célcsoport igényeit, terhelhetőségét, munkatempóját, szükségleteit, ő foglalkozik a jelenlévőkkel és vezeti a foglalkozást. A kutya felvezetője ismeri a kutya jelzéseit, tudja mire képes, az ő felelőssége a kutya. Ilyen munkamegosztásban dolgoznak együtt a szakemberek a legkülönfélébb célok elérése érdekében, mint például mozgásfejlesztés, beszédfejlesztés, szem-kéz koordináció fejlesztése, helyes tartás kialakítása, egyensúlyfejlesztés, stb.

pl.: fejlesztő terápia autista/halmozottan sérült/enyhén értelmi fogyatékos csoportban

Állat-asszisztált edukáció (AAE)/Fejlesztő nevelés, oktatás:

Az előző kettő speciális alkalmazása, ami kifejezetten tanulóknál történhet osztálytermi interakciókban.

pl.: általános iskolai tanulók olvasásfejlesztése állattal

Hogyan vezényled a kutyát egy-egy foglalkozás közben?

Kutyáinkat pozitív megerősítéssel képezzük, ezért fontos, hogy a terápiás foglalkozás közben is, ha jól végrehajtott 1-1 feladatot megjutalmazzuk őket, ez lehet dicséret, simogatás, jutalomfalat vagy mind a 3 együtt. A kutya számára is elengedhetetlen a visszacsatolás, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól hajtotta végre a tőle elvárt feladatot.

Volt már rá példa, hogy egy kutya nem úgy reagált egy helyzetre, ahogyan arra tanítottátok?

Természetesen igen, ha nem egyértelműek a kézjelek, vagy nem határozottan mondanak, egy vezényszót a kutya sem érti, hogy mit szeretnének tőle elvárni. Azonban mivel intelligens kutyákról beszélünk, és felismerik a különböző szituációkat és nagy valószínűséggel az adott feladatot, lehet, hogy kitalálja az adott trükköt vagy épp egy teljesen mást kínál fel. Ilyenkor jön a felvezető szerepe, hogy az ilyen szituációkban, ne hagyjuk a kutyát elbizonytalanodni, a csoportvezető pedig a terápiás alanyt, hogy egy jól végrehajtott feladat születhessen meg ahol mindenkinek sikerélménye van.

Mi alapján választjátok ki a kutyákat? Van személyes kedvenced?

Sokszor megkérdezik tőlem milyen kutya alkalmas terápiás kutyának. Nos én ilyenkor mindig azt mondom, hogy ez a dolog nem fajta hanem egyed függő. Ha kiskutya vásárlás előtt állunk általában kölyökteszttel választjuk ki a számunkra legmegfelelőbb kiskutyát. Ilyenkor a tenyésztővel egyeztetve az első 5 napban, illetve 6 hetesen nézzük meg az almot, ahol is különböző a terápia szempontjából lényeges dolgokat tesztelünk. Ilyen például a magabiztosság, önállóság, dominancia, fájdalom érzékenység, zaj érzékenység stb. Egy almon belül is nagyon sokszínű képet tudnak mutatni a kölykök és olyan is előfordulhat, hogy nem találunk a letesztelt alomban kiskutyát.

Lényegesen könnyebb dolgunk van, ha egy általunk felnevelt kölyökből szeretnénk képezni, ám mert a kivételek erősítik a szabályt az első terápiás kutyám egy 6 éves vizsla volt. Tehát ha van egy megfelelően motiválható kutyánk, és elég kitartóak vagyunk és a kiképzők tanácsait betartjuk belőlük is nevelhető terápiás kutya.

Biztos vannak személyes élményeid ami megragadt benned, legyen az pozitív vagy negatív, elmesélsz egyet? Volt már olyan, hogy Te is elérzékenyültél egy-egy csoda láttán?

Szinte mindig! Hát rengeteg dolog kavarog a fejemben, de talán kettőt kiemelnék. Az első talán az lenne, amikor elkezdtünk terápiázni, sose fogom talán elfelejteni az élményt, amikor is az én mentett menhelyi vizslámból terápiás kutya lett.

Ahogy korábban említettem már Védát az egyesületünk alapító kutyáját, a sikeres vizsgánkat követően az Ő csoportjukat vettük át. 4 kisfiúból álló súlyosan halmozottan sérült csoportról beszélünk, ahova eddig egy másik kutya járt. Izgultam, hogy hogyan fognak elfogadni minket. Az első foglalkozás után az egyik legbeszédesebb kisfiú P. azt kérdezte: „Mikor jön Fanni kutya?” Tehát elfogadtak, felemelő érzés volt.

Másik szívbe markoló érzésem ahol szintén a könnyeimmel küszködtem, az a Markhot Ferenc Kórház Hospice osztálya volt. Ezen az osztályon végstádiumú daganatos betegeket ápolnak, ahova heti rendszerességgel jártunk Fannival közel 2 évig. Ilyenkor a fő célunk a kedélyállapot javítás, hogy egy kicsit beszélgetve a kutyán keresztül a bent lévők elfelejtsék miért is vannak Ők ott. Az egyik alkalommal történt, hogy egy idős néni úgy fogadott minket már az ajtóban, hogy mennyire örül nekünk és elkezdett pityeregni, az ápolók kérdezték, hogy miért sír? Erre csak annyit mondott, hogy legalább Ők látogatnak engem…

Vagy akár mondhatnám a Szalaparti Gyermekotthon csecsemőosztályán lakó, 4 éves kislányt aki nem túl kommunikatív senkivel. Egyik alkalommal a velünk együtt dolgozó csoportvezető bement az Ő osztályukra szólni, hogy hamarosan jövünk az osztályra majd E. hosszas követve csoportvezetőnket közölte, hogy VAUU.

Ahogy írom a sorokat csak jönnek elő belőlem ezek a szép és megható pillanatok, amikor mi magunk szakemberek is összenézve olykor a könnyünkkel küszködünk egy-egy ilyen pillanatban. Az ilyen és ehhez hasonló pillanatok miatt van értelme csinálni. Mert kapni jó dolog, de szerintem adni sokkal felemelőbb érzés, látni a boldogságot a várakozást és az öröm jeleit rajtuk.

Ahogy elnézem a képeket a Facebook oldaladon, ez egy életforma. Megfordult valaha a fejedben, hogy nem csinálod tovább? Meséld el a legkedvesebb történetedet ami a terápiával kapcsolatos!

Őszinte leszek, mióta belecsöppentem ebbe az egészbe teljesen magával ragadott az a légkör ami fogadott. Én minden percét élvezem, amíg kutyát képzek és készülünk a terápiás vizsgára annak is van egy varázsa, ahogy egymás után gyűrjük le az akadályokat és jutunk egyre közelebb a célunk felé. A vizsga után pedig a várakozás, hogy kiválasszuk, a legmegfelelőbb célcsoportot kutyánknak ahol hatékonyan együtt tud majd dolgozni különböző fejlesztési célokért. Valamint nagyon fontos számomra látni a kutyámon, hogy élvezi és akarja csinálni, nem csak azért mert én kérem tőle hanem mert Ő is élvezi a simogatásokat, a dicséretet a közös sikereket. Ez a feltétel nélküli szeretet a mozgató rugója az egésznek, aminek köszönöm szépen örökre a részese szeretnék maradni!

Fotó: Komka Péter

Tovább olvasom

Kimondhatatlan öröm a segítség!

Kedves Mindenki! 🙂

Balázs Dóra Barbara (Dorcii) vagyok, 14 éves.
Egy hónapja volt a 11. műtétem.
Alapbetegségem a Neurofibromatosis – e miatt egyik lábam 6,5 cm-el hosszabb, gyógycipőt is hordanom kell.
Van egy jóindulatú agydaganatom (Astrocytoma pilocyticum). Kivenni nem lehet, mert teljesen elveszíteném a látásomat. Sugárkezelést kaptam.
Elhelyezkedése miatt bal szememre nem látok, nincs se étvágyam, se szomjúságérzetem.
Egy évig volt egy PEG-em, azon keresztül tápláltak.
Amikor interneten beszélgettem, a vágyaimról egy ismerőssel, ő ajánlotta a Tégy Jót!-ot!
Leírhatatlan boldogság vett uralmába mikor láttam, hogy csak úgy nő a támogatók száma.
Igaz negatív telefont is kaptunk, de inkább a kedves és segítőkész emberekkel foglalkoztunk.♥
Hamarosan kapam egy Fit-ball labdát ami azóta is sokat segít lábam tornáztatásában. Van már táncszőnyegem, és fonalaim (nagyon szeretek kézműveskedni) is. Kaptam, rengeteg dolgot, hogy tudjak kézműveskedni.Nagyon-nagyon boldog voltam, mert mikor gyógyulgatok mindíg kreatívkodok! 😀
Hamarosan megérkezik postán a régi vágyam: Csillámtetoválás! 🙂
Most már én is a Tégy Jót! munkatársa vagyok, és örülök, hogy segíthetek másoknak.
Édesanyukámmal, testvéremmel, és mamámmal élek együtt. Édesapukám sajnos Franciaországban dolgozik. Általános Iskola 8. osztályába járok. Felnőtt koromban orvos, vagy gyógypedagógus szeretnék lenni.
Balázs Dóri
(Dorcii)

Tovább olvasom