100.00% összegyűlt
164000 Ft összegyűlt a 164000 Ft célból
1 adományozó

Annamária 1986. 07. 10-én született Szikszón. Születésétől fogva Abaújkérben él szüleivel.

Három éves korától óvodába járt, mint más egészséges gyermek.

Öt és féléves korában az óvodában lett rosszul, és akkor diagnosztizálták nála először az agydaganatot, amire 1992-ben meg is műtötték 2 napon keresztül Miskolcon a Szentpéteri Kórház Ideggyógyászatának Sebészeti Osztályán.

A műtét akkor sikerült, de sajnos rövid időn belül egy másik helyen az agyban, egy újabb daganat keletkezett. Az orvosi vizsgálat alapján kiderült, hogy sajnos az újabb daganat olyan helyen van az agyban, ami ismét már nem műthető. Azóta Annamária ezzel a daganattal él együtt.

Sajnos komoly problémák alakultak ki nála a daganat miatt, a jobb oldala lebénult, a szeme nagyon sokat leromlott, mozgása korlátozott lett, epilepsziás rohamai szoktak lenni elég gyakran, így csak háromlábú bottal tud nagyon lassan közlekedni. Minden tevékenységéhez, fürdés, udvarra kimenetel, sétálgatás, stb. támogatásra van szüksége, mert egyedül nem lehet elengedni a nehéz mozgása miatt, és édesanyja segíti sokszor minden tevékenységében. Egyedül fürdeni nem tud, mert ott is segítségre szorul. Tulajdonképpen minden tevékenységéhez segítségre van szüksége.

1992-től Ő így él, és ehhez még hozzájön az, hogy nagyon sok gyógyszert kell szednie, naponta 16 szemet.

Az Ő súlyos betegségén kívül még mindkét szülője is beteg!

Édesapját 1993. szeptemberében súlyos baleset érte, amiben látását elveszítette és a nyakát lemezek tartják össze. Neki is nagyon súlyos műtéte volt. Látása 10 %-os. Azóta is kórházi kezelésekre jár!

Édesanyja 1996-óta szintén orvosi kezelés alatt áll, belgyógyászat, ideggyógyászat, pszichiátria, reumatológia. Az Ő betegségei tulajdonképpen Annamária súlyos betegsége miatt alakultak ki nagy részben. Ő is rengeteg gyógyszert szed.

A család nagyon nehéz körülmények között él, hiszen a sok-sok gyógyszer kiváltása is problémát okoz nagyon sok esetben, mert inkább az Annamária gyógyszereit váltják ki, amik a daganatos betegségre vannak. Tehát a sajátjukra nem nagyon jut a kicsi jövedelemből.

Az édesapa rokkant nyugdíjából, Annamária ápolási díjából, amit édesanyja kap, valamint Annamária rokkant nyugdíjából kell megélniük és mindenre jutni a kis pénzből.

Kiadásaikat a kis bevételből nagyon nehezen tudják fedezni, mivel csak a gyógyszerek, valamint a rezsiköltségek 80 ezer forintba kerülnek havonta.

Annamária a 8 osztályt elvégezte az abaújkéri kisegítő iskolában, ahová minden nap tolókocsival vitte édesanyja.

A családnak sok mindenre szüksége van, minden segítséget fogadnak, ugyanis a nehéz körülmények rákényszerítik erre őket. A mindennapi megélhetés is sok-sok gonddal jár!

Adverts (x)