• A gyűjtés lejárt.
  • Összes ölelés6
  • A támogatás összege közvetlenül a támogatott számlájára kerül.

Bíborka leukémiás megbetegedése miatt kér segítséget

Frissítés:

Bíborka, becenevén Babi, szeptemberben szeretett volna óvodába menni, de augusztusban autoimmun betegségből adódó agyhártya gyulladása volt. Két hétig ápolták az intenzív osztályon, ebből egy hétig kómaszerű állapotban, ébreszthetetlen volt. Az ébredés után újra kellett tanulnia járni, beszélni, sőt enni is. Azóta jól van, vagyis nagyobb problémák nincsenek, bár kisebbek mindig akadnak: hörghurut, kiütések, sebes bőre, sebes szája az utókezelési fázis egyik gyógyszerétől. A járásán meglátszik, hogy az agyhártyagyulladása nem múlt el nyomtalanul, ezen kívül alvási zavara is van, köhögési rohamok gyötrik. Többféle étrendkiegészítőt és vitamint szed, illetve gyerekpszichológust is fel kellett keresnünk.

Jelenleg is sokfajta étrendkiegészítőt és vitamint szed, illetve gyerekpszichológust is fel kellett keresnünk. Mostanában köhögesi rohamok is gyötrik.

Az édesanya levele:

B

íborka 2016 júniusában többször volt lázas, nem volt magas a láza, a kedve, hangulata jó volt. Mivel bölcsődébe járt, nem tulajdonítottunk ennek jelentőséget, gondoltuk biztos valami vírus lehet. Mivel a lázak ismétlődtek, így még azon a héten elvittük orvoshoz, aki nem talált semmilyen betegségre utaló tünetet és vizeletvizsgálatra küldte. A vizsgálat eredménye negatív volt, ezért tovább küldte az orvosunk vérvételre, aminek eredménye után sürgősséggel visszarendeltek bennünket a Kisvárdai Kórház Gyermekosztályára. Onnan azonnal továbbküldték a kislányomat Debrecenbe, mert véleményük szerint Bíborka leukémiás megbetegedéssel küzd. Még aznap este megérkeztünk a Debreceni Egyetem Gyermek haematológiai osztályára, másnap csontvelő vizsgálatot végeztek és délután közölték a diagnózisa: heveny lymphoblastos leukaemia és felvilágosítottak bennünket a kezelés menetéről.

Kezelése azonnal megkezdődött a protokoll szerint, megtörtént a port-a-cath beültetése, a kemoterápiák miatt, számtalanszor kapott vérkészítményt. Mivel 120 km-re lakunk Debrecentől így az első 33 napban egyáltalán nem mehettünk haza. Lassan haladunk a kezeléssel és bízunk a teljes gyógyulásban, még jelenleg is tart a kórházi kemoterápiás kezelések időszaka. Ennek befejezése után a diagnózis megállapítástól számított második év végéig otthon fogja a citosztatikus készítményeket szedni, ez idő alatt közösségbe nem mehet, mert az immunrendszere mesterségesen le lesz gyengítve, és minden betegség veszélyt jelent számára.

Van még egy 5 éves asztmás kisfiam, akit itthon kellett hagynom, mikor Debrecenbe küldtek minket, még elköszönni se tudtunk tőle, mivel óvodában volt. A szerencsénk, hogy a szüleim nem messze laknak tőlünk így a kisfiam oda költözött. Nagyon hiányzunk neki, és nem érti ezt a helyzetet. Hiányzik az anyja és a testvére, akivel olyanok voltak, mint az ikrek, együtt játszottak, egy szobában laktak, de hirtelen minden megváltozott. Próbáljuk biztosítani neki, hogy élhesse az ovisok gondatlan életét, amennyire lehet.

Sajnos nagyon nehéz anyagai helyzetbe kerültünk, a párom dolgozik egyedül csak, én ápolásin díjon vagyok Bíborkával, minden percet mellette töltök. Nagy anyagi terhet ró ránk, a klinikára való utazás, a mindennapi ellátásunk.

Nagy szükségünk lenne a házunk fűtésének a korszerűsítésére, hogy a házban egyenletes hőmérséklet legyen, mivel a kislányunknak az immunrendszere nem működik megfelelően a kezelések miatt, így védenünk kell mindenfajta megfázástól, vírustól, illetve baktériumoktól. Ehhez szeretném kérni a segítségüket, minden apró kis segítségnek nagyon örülünk, és nagyon szépen köszönjük azt.

Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány gyűjtése, a gyűjtések szövege és valamennyi adata az Alapítvány tulajdona, az más részére ki nem adható, nem felhasználható.