100.00% összegyűlt
300000 Ft összegyűlt a 300000 Ft célból
1 adományozó

A nagymama levele:

A mi történetünk 2006. február 17-én kezdődött. Én, a nagymama mesélem el.

A lányom délelőtt volt ultrahangon, 8 és fél hónaposan, amikor megállapították, hogy a kislány nyaka köré van tekeredve a köldökzsinór kétszer. Délután meg is császározták és megszületett Viktória 2750g-mal és 40cm-el. Pár napra szóltam a háziorvosnak, hogy nem tetszik ez nekem, de azt mondta, hogy ez így természetes és ez változni fog. 2 hét múlva kijött, akkor már kiszáradt és úgy vittük Miskolcra a kórházba, ahol kivizsgálták és ott állapították meg, hogy Down-szindrómás. Időközben Viktória kapott egy bélfertőzést, amit csak a kórházakban lehet elkapni. Teljesen ki volt kötve a keze-lába és a feje is, hogy ne tudjon mozogni. Éjjel-nappal ment az infúzió és többször kapott vért is. Mikor végre kiengedték, 2600 g volt és feküdt mint egy darab fa. Utólag mondta meg a főorvos asszony, hogy volt 2 hét, amikor azt hitte, hogy meg sem marad. Később mondták az orvosok, hogy ez alatt az idő alatt agyvérzést kapott, többször volt oxigénhiányos állapotban és a jobb oldala is lebénult. Semmi felvilágosítást nem kaptunk, csak a táplálásával kapcsolatban. Ez a terápia nagyon sokat jelentene neki az önálló élethez.

TheraSuit terápia javasolt az alábbi kórképeknél:

  • gyermeki agysérülés
  • visszamaradt motorikus fejlettség
  • ataxia, athetózis
  • gerincvelő-sérülések
  • Down-kór
  • az ideg-izom rendszer betegségei

Kutatások bizonyítják, hogy a módszer hatékonysága megkérdőjelezhetetlen. Szerte a világon gyermekek ezrei köszönhetik a suit terápiának a jobb életminőséget jelentő önálló, aktív mozgás képességét

Adverts (x)