• A gyűjtés lejárt.
  • Összes ölelés29
  • A támogatás összege közvetlenül a támogatott számlájára kerül.

Fruzsina agydaganattal küzd, segítségre van szüksége

Frissítés:

Fruzsina január elején befejezte a kezeléseket.

Az édesanya levele:

E

gyetlen gyermekem van, Fruzsina, aki kilenc éves múlt.

2016. március 16-án hányással, fejfájással került kórházba, majd öt nap múlva a Debreceni Sürgősségi Gyermekklinikán életmentő műtétet végeztek rajta, mivel több rohamot kapott. A műtét komplikációmentes volt, de a szövettani eredmény rosszindulatú daganatot: Medulloblastoma-t igazolt. Lesújtva vettük tudomásul az eredményt, hiszen két héttel azelőtt még a Zrínyi Ilona Matematikai versenyen 2. helyezést ért el.

2012-ben települtünk Magyarországra Kárpátaljáról, sokáig csak ideiglenes lakcímmel rendelkeztünk, férjem alkalmi munkákból tartotta el a családot, ezek miatt ki kellett fizetnünk a műtétet, ami 3,5 millió forint volt. Ezt az összeget nagyon nehezen szedtük össze, barátok, ismerősök segítségével, de ezek a lehetőségeink kimerültek. Az egészségügyi ellátásunk napjainkra ingyenes a gyógyszereken kívül, márciustól már a Gyest és családi pótlékot megkapom. Viszont anyagilag nagyon nehéz a helyzetünk, a steril környezet biztosítása és a mindennapi kiadások megteremtése egyre nagyobb gondot okoz.

Fruzsina túl van a sugárkezeléseken, valamint öt kemoterápia sorozaton, de még 11 hátra van, várhatóan két évig tart a kezelése. Folyamatosan mellette tartózkodom a kórházban több mint hét hónapja.

Találtunk lehetőséget lakhatásra, ahol hosszú távon lehetünk. A ház nagyon picike, nyaralónak készült eredetileg. A tetőterében tudunk kialakítani egy szobát Fruzsinának, amit szigetelni kell, festeni, burkolni és berendezni. Ehhez kérünk segítséget, mert egyedül nem tudjuk megoldani. Kérjük, akinek módjában áll, segítsen nekünk, mert nagyon nehéz a helyzetünk.

Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány gyűjtése, a gyűjtések szövege és valamennyi adata az Alapítvány tulajdona, az más részére ki nem adható, nem felhasználható.