• A gyűjtés lejárt.
  • Még nem kapott ölelést.
  • A támogatás összege közvetlenül a támogatott számlájára kerül.

A testvérpár, akik IgE szindrómával élnek, már szerepeltek a Tégy Jót!-on. Málna azóta túl van egy csontvelő transzplantáción, azonban most veszélybe került otthonukban az áramszolgáltatás is. Amennyiben nem rendezik tartozásukat, a szolgáltató lekapcsolhatja azt...

Idézet az édesapa leveléből:

V

irág és Málna mindketten ugyanabban a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kislányaink. A betegség hyper IgE szindróma amivel 10-nél kevesebb gyermek él Magyarországon és tudomásunk szerint ők vannak csak ketten vannak az országban akik testvérként ennek a betegségnek egy súlyosabb “alfajába” tartoznak. A betegség olyan jellegű hogy a legapróbb fertőzés (ami más számára ártalmatlan) is az életüket követelheti.. Ebből adódóan Virág 2011 szeptemberétől egy éven át volt kórházban agytályoggal aminek utókezelése jelenleg is tart, Málna pedig ezalatt csontvelő transzplantáción esett át, fél évet töltött kórházban és jelenleg is kezelés alatt áll. A bent töltött idő alatt minden területen erősen megviselte családunkat beleértve az anyagiakat is.

[fvplayer src=”https://tegyjot.hu/wp-content/uploads/2017/03/viragesmalna.360.mp4″ width=”540″ height=”360″]

Annak ellenére hogy a villanyszámlát folyamatosan rendeztük, az év végi elszámolás mégis jelentős eltérést mutatott aminek egyik részét egy a Máltai alapítvány és a Mol segítségével tudtuk rendezni de a másik fele esedékessége április végén lejár és ezzel együtt a kikapcsolást is kezdeményezik.

Az áram, mint minden családban nálunk is nagyon fontos az alapvető dolgaink miatt de emellett lányaink egészségi szintjének fenntartása miatt is életbevágó mivel naponta háromszor két alkalommal kell inhalálniuk mindkettőjüknek a tüdejük karbantartása miatt és még számos dolog miatt szükségük van áramra.

Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány gyűjtése, a gyűjtések szövege és valamennyi adata az Alapítvány tulajdona, az más részére ki nem adható, nem felhasználható.