+36 20 359 1767
tegyjot@tegyjot.hu

adomány

Tégy Jót, de, hogyan?

I

dőnként látok Facebookon megosztásokat, amik arra buzdítanak, arra kérnek, hogy segítsünk ennek vagy annak a  személynek. Aztán ha valamiért nem úgy alakul a segítség, ahogy azt a poszt létrehozója elvárná (értsd: nem segítenek, sőt nem is nagyon osztanak meg), jön a „nyílzápor”, melyben kifejtik, hogy a magyar emberek mennyire nemtörődömek, érdektelenek, már-már fenyegető hangvételt ütnek meg… Nem szabad!

Jót tenni csak úgy lehet, ha a segítő szándékban van egy nagy adag alázat és elfogadjuk azt, hogy bizonyos ügyek iránt az emberek nem annyira érdeklődőek, mint máskor! Sajnos nem segíthetünk mindenkin, főleg nem egyszerre. A cél nemes, de a módszeren, és a hangvételen igenis sok múlik. Sokszor az írás stílusán is érezni azt, hogy valaki követeli a megosztást, vagy csak kéri.

Gondoljunk csak bele a boltban való vásárlásokba is: a hentesnek se úgy mondjuk, hogy „adjon azonnal 1 pár lecsókolbászt”, hanem megkérjük, hogy „kérnék szépen egy pár lecsókolbászt”. Ugye mennyivel másképp hangzik?

Fontos, hogy a társadalom ne úgy élje meg kötelességként a jótettet, hogy megfélemlítve érezze magát, mert az régen rossz… Érezze azt inkább, hogy jót tenni jó, azt pedig, hogy ki, kinek segít, a döntés jogát hagyjuk meg nekik…

S most egy sokkal durvább dologra szeretnék kitérni, amit már régebb óta akartam írni.

Időnként tudomásomra jut olyan is, amikor egy nagybeteg gyermek szüleinek megemlítik, mi több, megkérdőjelezik, hogy a gyermekéről miért nem mond le, minek hagyja szenvedni?

Ezek a szavak azok, amik a szülőnek a legjobban fájnak. Egy szülő nem azért küzd a gyerekéért, mert önző, hanem azért, mert amíg a gyermeke élni akar, még az anyának sincs joga megtagadni tőle a lehetőséget…

Nem tudom, kell-e nekünk az eutanázia intézménye, nem is akarom én eldönteni. Kérek mindenkit, más se tegye, mert azzal csak fájdalmat okoz a szülőknek.

Tovább olvasom

Kinek a vagyonát gyarapítjuk?

A Tégy Jót! teljesmértékben politika és pártmentes. Azonban időről-időre felbukkannak olyan hozzászólások a Facebookon, vagy épp a hírlevelünkre érkeznek olyan reakciók, melyben közlik: nem fognak utalni a szóban forgó gyermeknek, mert nem akarják az államkasszát/a bank igazgatójának zsebét gyarapítani…

Az első 1-2 ilyen megnyilvánulás felett még át is néztem, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, azonban az ilyen véleményekben egyre gyakrabban részesül a Tégy Jót! Csapata.

Az első és legeslegfontosabb vélemény az OTP vezérigazgatóhoz szól, miszerint nem fogják a gyermeket támogatni, nehogy az Ő zsebét gyarapítsák…

Ez a mondat a Tégy Jót! Csapatának különösen fáj, hiszen egy gyermek életéről van szó. Nem keverhetjük bele a gazdasági és politikai dolgokat, hiszen attól egy gyermeknek sem lesz jobb! Nem fog látni, hallani, vagy beszélni. Nem fog öntudatra ébredni, s a gyermek édesanyja végképp nem fogja tudni megvásárolni a gyermek számára a szükséges táplálékot, a szükséges eszközöket!

Természetesen szíve joga eldönteni mindenkinek, hogy kit és, hogyan támogat, ha támogat egyáltalán, de kicsit gondolkodjunk el együtt azon, hogy ezzel a vélemény nyilvánítással kit bánt meg valójában? A bank vezérigazgatóját, vagy a beteg gyermek édesanyját? Természetesen szólás szabadságban élünk, de úgy gondolom, néha hallgatni arany…

Tovább olvasom

Elfogadjam, vagy sem? – Avagy ki van rosszabb helyzetben nálam?

Gyakran hallom azt szülőktől, hogy azért nem mernek kérni még a helyi önkormányzattól sem, mert azt vallják, vannak tőlük rosszabb  helyzetben élők is. Ám én ezt nagy butaságnak, mintegy hárításnak tartom. Miért?

Mert minden embernél vannak rosszabb helyzetben élők. Tényleg relatív ez az egész… Ha azt nézem, hogy én is mozgáskorlátozott vagyok, nézhetem a dolgot onnan, hogy milyen rossz nekem, hiszen nem tudok járni, túl vagyok több, mint 100 törésen és elektromos kocsiban élek. Ám nézhetem onnan is, hogy mozog a kezem, az állapotomhoz képest tök sokmindenre vagyok képes, nem vegetálok.

Ha az anyagi oldalát nézzük, mi európaiak is tök szerencsések vagyunk (poliikamentesen írom), hiszen legtöbbünknek van fedél a fejünk felett, van minden nap étel az asztalon. Persze, vannak tőlünk rosszabb helyzetben élők is, lásd: Etiópia, de nem élünk mi sem nyugati szinten.

Összességében, sokszor a szülők nagyon elrontják azzal, hogy nem mernek kérni, nem mernek elfogadni olyan dolgokat, amiket önerőből nem tudnak megadni gyermeküknek. Túl nagy a büszkeség bennük és azzal fedik el: van tőlük rosszabb helyzetben élő is. Anyukák, apukák! Ti sem vagytok megváltók! Nem azt mondom, hogy gátlástalanul kéregessetek (ez a másik véglet), de ne szégyelljétek azt, hogy segítségre van szükségetek! Ti már így is győztesek vagytok, hiszen megvívtátok a legnagyobb csatát azért, hogy a gyermeketek életben maradjon!

Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. /Máté 7:7-8/

Tovább olvasom