Hideg téli este van, mindketten a számítógépünk előtt ülünk, de Kapaló Éva mellett békésen szundikál két imádni való szőrmók: Zoya és Sonja.

Nem akármilyen kutyák ők, hanem „terapeuták”, akik olyan gyermekek és felnőttek előtt nyitják meg a bezárt világot, akik született vagy szerzett betegségből kifolyólag jelentősen el vannak maradva szellemileg korukhoz képest és a mozgásuk is jelentősen akadályozott. A bezárt világok lassan megnyílnak, ahogy a kutyus, gyengéden hozzáérinti a beteg gyermekhez a nedves orrát, s engedi magát simogatni. Fontos dolog a tapintás, hogy a gyermek érezze a kutyus puha szőrét ujjacskái alatt és szükséges, hogy érezze: a kutyának eszében sincs őt bántani.

Kapaló Évát kérdezem hát, erről a szívmelengető feladatról, amit kutyáival végez.

Hogyan kerültél kapcsolatba a kutyás terápiával és mióta csinálod?

Még tisztán emlékszem… 2009-ben az ünnepek alatt késő este olvasgattam az interneten, amikor rátaláltam egy terápiás kutya blogjára, akinek gazdája a képzését vezette a blogon. Ő volt Véda, a „Mondjunk mancsot!” Terápiás és Segítőkutyás Közhasznú Egyesület alapító kutyája. Nagyon érdekes olvasmány volt számomra, hisz az állatok legfőképp a kutyák mindig is közel álltak hozzám, sokáig állatorvos akartam lenni. Ahogy olvasgattam rátaláltam az egyesületre is, ami egri székhelyű volt. Nagyon megörültem, hisz viszonylag közel voltak(ekkor még Ózdon laktam). Elolvastam a feltételeket és, hogy önkéntesek keresnek. Nagy reményekkel Fanni nevű vizslámmal jelentkeztünk is, hisz végtelen nyugodt türelmes és ember-centrikus természetével alkalmasnak találtam erre a szerepkörre.

Ez a fő munka tevékenységed, vagy „csak” hobbiszinten űzöd?

Önkéntesként tevékenykedek az egyesületben. Főiskolai hallgató vagyok, már csak egy záróvizsgám van hátra, mellette pedig 2013-tól dolgozom. Bár nagy vágyam, hogy a hobbim a munkám is legyen, szerintem annál többet nem is kívánhat az ember a karrierjét illetően.

Bármilyen kutyából lehet „terapeuta”, vagy van valami kritérium, aminek meg kell felelniük?

Természetesen igen! Talán az első és legfontosabb, hogy ezeknek a kutyáknak teljesen agressziómentesnek kell lenniük, hisz bármikor adódhat olyat helyzet amikor egy sérült gyerek, (természetesen nem szándékosan) megüti, vagy épp durvábban fejezi ki az örömét. Ezeket egy jól nevelt terápiás kutyának tűrnie kell. Ám valójában ahhoz, hogy egy kutyából terápiás kutya válhasson, a törvény által meghatározott szigorú állat-egészségügyi feltételeknek kell megfelelnie, valamint teljesíteni kell egy két lépcsős terápiás vizsgát. A vizsga első fordulóján a kutya-gazda párosnak külső és belső helyszínen is, összesen 12 feladatban kell bizonyítani kutyájuk alkalmasságát és saját rátermettségüket. Olyan feladatokban, mint pl. élelem-megtagadás, engedelmesség – idegen személyeknek is, furcsa mozgású, ill. kerekesszékes emberekkel is barátságosak legyenek – ne ijedjenek meg tőlük, jól kell tűrniük az idegen zajokat (pl csörgődob, kereplő), tűrniük kell ha sok ember veszi körül őket, vagy ha szorosan megölelik. A vizsga során a kutyák temperamentumát tesztelik – ha itt sikeresen teljesítenek, csak azután mehetnek a második fordulóra, melyben már valós terápiás szituációban kell helytállniuk, egy olyan csoportban, ahol később is dolgozni szeretnének – pl sérült gyermekek, halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok, szenvedélybetegek, idősek.

A vizsgák során nemcsak a kutyát, hanem a gazdáját – felvezetőjét – is figyelik, miként tudja kontrollálni kutyáját az adott szituációkban. A sikeres vizsga kettőjükre vonatkozik – a levizsgázott terápiás kutya csak azzal a felvezetővel dolgozhat, akivel a vizsgát letette, s fordítva.

Hogyan fogadják a gyerekek a legelső találkozást a kutyával? Hogyan zajlik egy kutyás foglalkozás általában?

A gyerekek mindig nagyon lelkesek és talán pont ezért nagyon jó motiváló erő számukra a kutya, hiszen a kutyának sokkal szívesebben, sokkal nagyobb intenzitással adják át magukat a különböző feladatokban, lehet az akár fájdalmas tornagyakorlat is például. Háromféle terápiás foglalkozást különböztetünk meg, ezért egy foglalkozás ezek sémáját követve jön létre:

Állat-asszisztált aktivitás (AAA)/Látogató tevékenység:
A jelenlévők számától független, nem megtervezett hanem spontán találkozás az egyének specifikus igényeinek figyelembevételével. A tevékenység nem célközpontú és nincs kiértékelés. Lehet akár csak egyszeri alkalom is.

pl.: beteg gyerekek kórházi látogatása kutyával, idősek otthonában történő látogatás kutyával, látogatás idősek otthonában.

Állat-asszisztált terápia (AAT)/Fejlesztő terápia:
Célirányos beavatkozás, mely kezelés programjába integrált. Lehet egyéni, vagy akár csoportos is. Előzetes felkészülést igényel a célcsoport összetételétől, speciális igényeitől függően. A kutya felvezetője a csoporttal/egyénnel foglalkozó szakemberrel együttműködve részletesen megtervezi a feladatokat még a foglalkozások megkezdése előtt. A szakember (tanár, gyógypedagógus, szociális munkás, pszichológus, logopédus, stb…) ismeri a célcsoport igényeit, terhelhetőségét, munkatempóját, szükségleteit, ő foglalkozik a jelenlévőkkel és vezeti a foglalkozást. A kutya felvezetője ismeri a kutya jelzéseit, tudja mire képes, az ő felelőssége a kutya. Ilyen munkamegosztásban dolgoznak együtt a szakemberek a legkülönfélébb célok elérése érdekében, mint például mozgásfejlesztés, beszédfejlesztés, szem-kéz koordináció fejlesztése, helyes tartás kialakítása, egyensúlyfejlesztés, stb.

pl.: fejlesztő terápia autista/halmozottan sérült/enyhén értelmi fogyatékos csoportban

Állat-asszisztált edukáció (AAE)/Fejlesztő nevelés, oktatás:

Az előző kettő speciális alkalmazása, ami kifejezetten tanulóknál történhet osztálytermi interakciókban.

pl.: általános iskolai tanulók olvasásfejlesztése állattal

Hogyan vezényled a kutyát egy-egy foglalkozás közben?

Kutyáinkat pozitív megerősítéssel képezzük, ezért fontos, hogy a terápiás foglalkozás közben is, ha jól végrehajtott 1-1 feladatot megjutalmazzuk őket, ez lehet dicséret, simogatás, jutalomfalat vagy mind a 3 együtt. A kutya számára is elengedhetetlen a visszacsatolás, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól hajtotta végre a tőle elvárt feladatot.

Volt már rá példa, hogy egy kutya nem úgy reagált egy helyzetre, ahogyan arra tanítottátok?

Természetesen igen, ha nem egyértelműek a kézjelek, vagy nem határozottan mondanak, egy vezényszót a kutya sem érti, hogy mit szeretnének tőle elvárni. Azonban mivel intelligens kutyákról beszélünk, és felismerik a különböző szituációkat és nagy valószínűséggel az adott feladatot, lehet, hogy kitalálja az adott trükköt vagy épp egy teljesen mást kínál fel. Ilyenkor jön a felvezető szerepe, hogy az ilyen szituációkban, ne hagyjuk a kutyát elbizonytalanodni, a csoportvezető pedig a terápiás alanyt, hogy egy jól végrehajtott feladat születhessen meg ahol mindenkinek sikerélménye van.

Mi alapján választjátok ki a kutyákat? Van személyes kedvenced?

Sokszor megkérdezik tőlem milyen kutya alkalmas terápiás kutyának. Nos én ilyenkor mindig azt mondom, hogy ez a dolog nem fajta hanem egyed függő. Ha kiskutya vásárlás előtt állunk általában kölyökteszttel választjuk ki a számunkra legmegfelelőbb kiskutyát. Ilyenkor a tenyésztővel egyeztetve az első 5 napban, illetve 6 hetesen nézzük meg az almot, ahol is különböző a terápia szempontjából lényeges dolgokat tesztelünk. Ilyen például a magabiztosság, önállóság, dominancia, fájdalom érzékenység, zaj érzékenység stb. Egy almon belül is nagyon sokszínű képet tudnak mutatni a kölykök és olyan is előfordulhat, hogy nem találunk a letesztelt alomban kiskutyát.

Lényegesen könnyebb dolgunk van, ha egy általunk felnevelt kölyökből szeretnénk képezni, ám mert a kivételek erősítik a szabályt az első terápiás kutyám egy 6 éves vizsla volt. Tehát ha van egy megfelelően motiválható kutyánk, és elég kitartóak vagyunk és a kiképzők tanácsait betartjuk belőlük is nevelhető terápiás kutya.

Biztos vannak személyes élményeid ami megragadt benned, legyen az pozitív vagy negatív, elmesélsz egyet? Volt már olyan, hogy Te is elérzékenyültél egy-egy csoda láttán?

Szinte mindig! Hát rengeteg dolog kavarog a fejemben, de talán kettőt kiemelnék. Az első talán az lenne, amikor elkezdtünk terápiázni, sose fogom talán elfelejteni az élményt, amikor is az én mentett menhelyi vizslámból terápiás kutya lett.

Ahogy korábban említettem már Védát az egyesületünk alapító kutyáját, a sikeres vizsgánkat követően az Ő csoportjukat vettük át. 4 kisfiúból álló súlyosan halmozottan sérült csoportról beszélünk, ahova eddig egy másik kutya járt. Izgultam, hogy hogyan fognak elfogadni minket. Az első foglalkozás után az egyik legbeszédesebb kisfiú P. azt kérdezte: „Mikor jön Fanni kutya?” Tehát elfogadtak, felemelő érzés volt.

Másik szívbe markoló érzésem ahol szintén a könnyeimmel küszködtem, az a Markhot Ferenc Kórház Hospice osztálya volt. Ezen az osztályon végstádiumú daganatos betegeket ápolnak, ahova heti rendszerességgel jártunk Fannival közel 2 évig. Ilyenkor a fő célunk a kedélyállapot javítás, hogy egy kicsit beszélgetve a kutyán keresztül a bent lévők elfelejtsék miért is vannak Ők ott. Az egyik alkalommal történt, hogy egy idős néni úgy fogadott minket már az ajtóban, hogy mennyire örül nekünk és elkezdett pityeregni, az ápolók kérdezték, hogy miért sír? Erre csak annyit mondott, hogy legalább Ők látogatnak engem…

Vagy akár mondhatnám a Szalaparti Gyermekotthon csecsemőosztályán lakó, 4 éves kislányt aki nem túl kommunikatív senkivel. Egyik alkalommal a velünk együtt dolgozó csoportvezető bement az Ő osztályukra szólni, hogy hamarosan jövünk az osztályra majd E. hosszas követve csoportvezetőnket közölte, hogy VAUU.

Ahogy írom a sorokat csak jönnek elő belőlem ezek a szép és megható pillanatok, amikor mi magunk szakemberek is összenézve olykor a könnyünkkel küszködünk egy-egy ilyen pillanatban. Az ilyen és ehhez hasonló pillanatok miatt van értelme csinálni. Mert kapni jó dolog, de szerintem adni sokkal felemelőbb érzés, látni a boldogságot a várakozást és az öröm jeleit rajtuk.

Ahogy elnézem a képeket a Facebook oldaladon, ez egy életforma. Megfordult valaha a fejedben, hogy nem csinálod tovább? Meséld el a legkedvesebb történetedet ami a terápiával kapcsolatos!

Őszinte leszek, mióta belecsöppentem ebbe az egészbe teljesen magával ragadott az a légkör ami fogadott. Én minden percét élvezem, amíg kutyát képzek és készülünk a terápiás vizsgára annak is van egy varázsa, ahogy egymás után gyűrjük le az akadályokat és jutunk egyre közelebb a célunk felé. A vizsga után pedig a várakozás, hogy kiválasszuk, a legmegfelelőbb célcsoportot kutyánknak ahol hatékonyan együtt tud majd dolgozni különböző fejlesztési célokért. Valamint nagyon fontos számomra látni a kutyámon, hogy élvezi és akarja csinálni, nem csak azért mert én kérem tőle hanem mert Ő is élvezi a simogatásokat, a dicséretet a közös sikereket. Ez a feltétel nélküli szeretet a mozgató rugója az egésznek, aminek köszönöm szépen örökre a részese szeretnék maradni!

Fotó: Komka Péter