+36 20 359 1767
tegyjot@tegyjot.hu

Szentek és hősök

Ha sérült gyermek érkezik a családba, mindig meghal valaki. Először elenyészik az a kisgyerek, akit vártunk – az egészséges, rosszcsont kisfiú, akit ötévesen úgy kell lekönyörögni a háztetőről vagy a szőke, loknis kislány akinek kétéves korában már több cipője lesz mint az apjának egész életében.

Aztán meghalnak a szülők. Amikor a fiam megszületett, elenyészett az az ember aki voltam. Emlékszem, hogy kihívtak megcsászározott feleségem mellől, hogy nagyon-nagy a baj. A fiam egy tálcán (pont olyanon, amit két héttel azelőtt vettünk az IKEA-ban) feküdt, csövek lógtak ki belőle mindenhonnan. A gyerekorvos halál sápadt volt, és volt ott egy másik doki is – sajnos nem tudom ki – mondott valamit, de nem tudom felidézni. Arra emlékszem csak, hogy azt mondták – ha kérdezi a felesége, nem mondja meg neki, hogy baj van. Találjon ki valamit! Én visszatámolyogtam a műtőbe, és azt mondta, hogy “Most már minden oké”.

Azt hiszem az volt a pillanat, amikor meghaltam. Se azelőtt, se azután nem hazudtam a feleségemnek.
Amire aztán emlékszem, hogy a mentőben ülök, a fiam inkubátora mellett, és sírok mint egy kislány. A fényképünk ott van az inkubátor falára ragasztva, ha a fiam kinyitja a szemét, mi legyünk az első, akiket meglát. (Később megtudtam, hogy a Cerny-alapítvány mentősei készítették a fotót. Sosem tudom megbocsátani magamnak, hogy nem tudtam nekik megköszönni.).

Jártam elég szar helyeken a légióban, huszonévesen, volt 1-2 olyan helyzet, amibe semmi pénzért nem mennék vissza. Viszont amit a PIC osztályon várakozva éltem át – azt nem hiszem, hogy ép elmével meg lehet úszni. Valami olyan hideg, sötét érzés volt, ami talán ahhoz hasonlítható, amikor majd az utolsó csillag is ki fog húnyni, az utolsó hidrogén atom is el fog szivárogni a fekete lyukakon keresztül az univerzumunkból, és a nagy fekete, hideg, semmi marad. Amikor minden pillanatban fel akarsz ébredni, de nem tudsz. Amikor megszűnik minden jó, és szép amit átéltél, és csak az üresség marad. Azt hiszem akkor felejtettem el félni és tanultam meg félteni.
Aztán kijött egy fiatal nővér, egy pohár vízzel és azt mondta, mostmár bemehetek hozzá. Késő este volt – mindenhol apró testek feküdtek üvegbúrák alatt. Bemosakodtam, és odamehettem a kisfiamhoz.
– Hűtjük – magyarázta az orvos – Ez egy új eljárás, hogy ne károsodjon tovább az idegrendszere. A következő 36 óra kritikus lesz, mert fertőzött magzatvizet is nyelt, amit le kellett szívni a tüdejéből.

Aztán meghalt a családom. Anyám, apám, anyósomék, sógoromék. Ők megengedhették maguknak azt a luxust, hogy nem támadnak fel, nem születnek újjá. Szépen bezárkóztak a maguk kis világába, ahonnan felénk még egy aprócska ablak sincs. A kisfiam, akinek részlegesen le vannak bénulva a végtagjai, négy éves születésnapjára egy távirányítós autót kapott tőlük. Hát, kurvára köszönjük, majd mi is elajándékozzuk. Ahogy ti is.

Anyósomat felhívtuk, amikor megszületett a kisfiam, és elmondtuk neki, hogy nagy baj van – azt válaszolta „Nem baj, az a fő, hogy egészséges“. Nem, nem az – de mindegy. Nem várhatjuk el a családtól, hogy megértse a problémáinkat. Hamarosan rájöttünk arra, hogy senkitől sem várhatjuk el.

A hívők sokra tartják Jézust, aki napokig szenvedett a kereszten, majd meghalt. (Mondjuk után feltámasztotta apuka, úgyhogy olyan sokat nem vesztett – legfeljebb egy hosszú hétvégét). Akinek sérült gyereke van, az minden nap a kereszten van, és minden éjszaka meghal. (HA van ideje rá). Másnap reggel pedig mindig megszületik újra-újra és újra.

Hős az, aki hősnek gondolja magát. Én úgy gondolom, hogy feleségemmel együtt hősök vagyunk. Nem érdekel, ha valaki nem így látja – én tudom. Mások véleménye pedig már régóta nem érdekel.
És aki sérült gyereket, vagy valamelyik sérült szerették ápolja otthon: mind hős, és szent is egyben. Szent, mert az életét egyik pillanatról a másikra odaadta egy másik emberért és nem egyszer – minden nap megteszi. Hogy szentekké csak halála után avatnak valakit? Hát igen, mi már sokszor meghaltunk. Minden egyes éjszaka, amikor elalszunk és arról álmodunk, hogy a gyerekünk egyszer egészséges lesz.

Dühös Max

Forrás: Facebook

Tovább olvasom

40 000 000 Ft-nyi támogatás

„A hála érzés, és mint ilyen, megfoghatatlan, felmérhetetlen és emberi értékfogalmakkal ki nem fejezhető. Csak akkor van jogod számon tartani, ha Te tartozol vele másnak. Ez lelkiismereted feladata.”

Wass Albert

Köszönjük mindenkinek, hogy immár 40 000 000 Ft-ot* adományoztatok a Tégy Jót!® támogatottjainak.

Tégy Jót!® Csapata
Karcsi, Daniella, Máriusz, Judit, Lilla, Eszter és Szilvi.

* Becsült összeg

Tovább olvasom

II. Keresztény Vállalkozói Konferencia a Duna Palotában

Április 5-én meghívást kaptam a II. Keresztény Vállalkozói Konferenciára, a Duna Palotába. Több, mint 300 ember előtt meséltem saját életutamról, de elsősorban a Tégy Jót!®-ról, s annak működési elvéről. Mindezt Pál Feri atya és Böjte Csaba előadását követően. Elhangzott az is, hogy ebben az anyagias világban mekkora szükség van arra, hogy a hozzánk segítségért fordulók valóban érezzék, munkánk egyfajta szeretetszolgálat, amit mi öten végzünk Kosztyusok: Karcsi, Viki, Marianna és Anett, valamint nagykövetünk, Anida végeznek.

Örömünkre szolgál, hogy jelen lehettünk ezen a patinás rendezvényen, ahol mi magunk is rengeteg új információval, új motivációkkal lettünk gazdagabbak.

Ezúton köszönöm a meghívást Sipos Zoltánnak, a Kreatív Kontroll stratégiai igazgatójának!

Tovább olvasom

Életem fotópályázat – újratöltve

A játék népszerűségére való tekintettel és a támogatóknak köszönhetően mostantól több alkalommal rendezzük meg a fotózást. Jelentkezni folyamatosan lehet és már 5-6 jelentkezővel elindítjuk a szavazást! A nyeremény továbbra is az ingyenes fotózás, melyhez fotóst, sminket, frizurát, stb. mi biztosítunk.

A játékba azok jelentkezését várjuk legkésőbb április 1. éjfélig, akik valaha részt vettek a Tégy Jót!® adománygyűjtő programjában. A jelentkezésnél kérjük, add meg az alábbi adataidat, és csatolj hozzá egy fotót magatokról! A fotónak nem kell „tökéletesnek” lennie, bármilyen kép megteszi, mely a gyermekedet és téged ábrázolja. Ez se nem szépségverseny, se nem fotóverseny – legalábbis nem a klasszikus értelemben; a képre azért van szükség, hogy lássuk, megismerjük a jelentkezőket.

A játék további részleteiről bővebb információt a https://eletem.tegyjot.hu/ honlapon találsz.

Képet az eletem@tegyjot.hu email címre is tudsz küldeni vagy a https://eletem.tegyjot.hu/kep-bekuldese/ webcímen.

Várjuk jelentkezésedet!

Tégy Jót!® Csapat

Tovább olvasom

Tégy Jót!® 2.5

Picit frissítettük a Tégy Jót!® kinézetét, valamint néhány hiba is javításra került. Az oldal így letisztultabbá és reményeink szerint áttekinthetőbbé vált.

Tovább olvasom

Életem fotópályázat – újratöltve

2015-ben elhatároztuk, hogy szervezzünk egy nyereményjátékot, azon szülők és gyermekük számára, akik már részesei voltak a Tégy Jót!® adománygyűjtő programjának.

Az első fotózást Oláh Noel Csaba és édesanyja: Oláh Tímea nyerte. A 2016-os játékot pedig Janek Nikolett és édesanyja: Horváth Eszter.

A játék népszerűségére való tekintettel és a támogatóknak köszönhetően mostantól több alkalommal rendezzük meg a fotózást. Jelentkezni folyamatosan lehet és már 5-6 jelentkezővel elindítjuk a szavazást! A nyeremény továbbra is az ingyenes fotózás, melyhez ruhát, sminket, frizurát, stb. mi biztosítunk.

A játékba azok jelentkezését várjuk, akik részt vettek a Tégy Jót!® adománygyűjtő programjában. A jelentkezésnél kérjük, add meg az alábbi adataidat, és csatolj hozzá egy fotót magatokról! A fotónak nem kell „tökéletesnek” lennie, bármilyen kép megteszi, mely a gyermekedet és téged ábrázolja. Ez se nem szépségverseny, se nem fotóverseny; a képre azért van szükség, hogy lássuk, megismerjük a jelentkezőket.

A játék további részleteiről bővebb információt a https://tegyjot.hu/eletem honlapon találsz.

Tovább olvasom

Ne add fel!

Nagyon megrendítő, és egyben megható volt olvasni a különféle súlyos betegséggel küzdő gyermekek történeteit. Csodálatos az a küzdés, élni akarás, pozitív hozzáállás, ami ezekről a kicsi arcokról sugárzik akár még olyan helyzetben is, amikor, mi, felnőttek lehet, hogy már rég feladtuk volna; azt hiszem, ilyen téren (is) sokat tanulhatunk a gyerekektől.

Ezeknek a gyerekeknek a sorsa/élete sokszor tényleg csak azon múlik, hogy az Önök “akciójának”, vagy más jótékony szervezet felhívásának köszönhetően összegyűlik-e elég pénz a támogatóktól (legyenek akár magánszemélyek, vagy szervezetek/társaságok).

Az előbbiek miatt (is) remélem, hogy sokan adakoznak majd, és minden kis betegnek sikerül időben a gyógyításukhoz/gyógyulásukhoz szükséges anyagi hátteret biztosítani.

Egyúttal szeretném, ha tolmácsolnák a kis betegeknek és szüleiknek/hozzátartozóiknak is, hogy nagyon sok erőt, és kitartást kívánok nekik a nehéz időszakokban. Nagyon remélem, hogy végül győzedelmeskednek a betegség felett. Demjén Ferenc egyik nagyon szép dalából jut eszembe egy idézet biztatásul:

„… Várj, míg felkel majd a nap. Egy új nap mindig új reményt ígér…”

Nagyon drukkolok a kis „harcosoknak.“

Egyúttal szeretném őszinte részvétemet fejezem ki azoknak a hozzátartozóknak, akiknek a gyermekeinek, testvéreinek, unokáinak, kis betegeinek nem sikerült felülkerekedni a betegségen.

Önöknek sok sikert és kitartást kívánok munkájukhoz! Remélem, üzenetük sok jóakaró embertársainkhoz elér, és sokan támogatják Önöket céljaik elérésében.

Üdvözlettel:
Csató Erika

Tovább olvasom

Németh Georgina

Köszönünk szépen minden segítséget, elkészült a rámpám! Most már egyedül is tudok közlekedni,”szabad” vagyok!

Németh Georgina

Tovább olvasom

Papp Tamás

Kedves Ganyi úr és Marianna!

T

amás új életet kapott! Egy új élet kezdődött számára: kapott egy donor tüdőt és volt két nagy hasi műtétje is. Ez sok erőt és kitartást követelt tőle, ami a KELL Alapítvány és sok önzetlen ember segítsége nélkül nem sikerült volna. Hihetetlen volt számunkra, de mégis igaz… A transzplantációs műtétig átélt sok csalódás, fájdalom után hihetetlen volt annak a sok embernek az összefogása, jókívánságai, amit kaptunk. Tamás szemében látni a könnyeket a meghatódottságtól és a reményt, hogy sikerülhet…. Fantasztikus érzés volt. És sikerült! Most már jól van, tele van tervekkel, amiket szeretne majd megvalósítani.
Hálás szívvel köszönjük, hogy segítettek bennünket ebben a számunkra nagyon nehéz és reménytelennek tűnő helyzetben. Papp Tamás, egy boldog fiatalember és hálás édesanyja, Kacsmarik Eszter

Tovább olvasom

Simonka Patrik György

P

atrik Anaplasticus Ependymomával küzd. Az étrendkiegészítők beszerzésében, vitaminok vásárlásában, és a fűtési rendszerünk korszerűsítésében segített a Tégy Jót!®, melyet ezúton is köszönünk!

Machlik Annamária (édesanya)

Tovább olvasom