Az édesanya levele:
K
iderült 2018. március 20-án, hogy kisfiam Vilmos leukémiája kiújult. Nagyon nehéz időszakot élünk meg most és előre tudjuk mindketten, hogy mennyi nehézség előtt állunk.Mi ketten vagyunk egy család, egyedül nevelem Vilmost. Anyagiakban sosem bővelkedtünk, viszont nagy szeretetben és Isten hitben nevelem gyermekem, boldogok voltunk, nem vágytunk sosem gazdagságra, nekem a legnagyobb boldogság megadott az élettől, hogy egy nagyszerű kis legény édesanyja lehetek.
10 éves volt a fiam, amikor diagnosztizálták nála a leukémiát, ami agresszív típusú volt, ez 2015 januárjában történt. A legerősebb kezeléseket kapta, a szervezete nehezen viselte, többször volt intenzív osztályon. 2015 decemberében lisztéria fertőzés következtében agyhártyagyulladást kapott, súlyos tudatzavara lett, mozgásképtelenné vált, komatikus állapotba került, mesterségesen táplálták. Két hónapot ültem az intenzív osztályon az ágya mellett, fogtam a kezét és meséltem, énekeltem neki, imádkoztam érte. Két hónap után még mindig kómában volt Vilmos, lekerültünk vissza a hematológiára. Újabb két hónap után megmozdult, a fiatal szervezete élni akart és visszatért közénk. Végig mellette voltam, biztattam, hittem benne, érzetem, hogy a jó Isten megsegít bennünket. Állapota miatt az utolsó kéthetes kezelést nem kapta meg, elkezdődtek a leukémiás protokoll szerinti utókezelések 2017-ig. Közben nyolc hónapot töltöttünk a rehabilitáción, négy hónap után sikerült lábra állnia, majd állítógép következett, rengeteg gyógytorna. Mikor végre hazamehettünk, otthon folytattuk a gyógytornát és rendszeres fejlesztésre járt. Mindent újratanult, beszélni, járni. Csodálva néztem az én HŐS fiamat, hogy mindent megtesz azért, hogy megerősödjön, felépüljön, hogy jó állapotba kerüljön.
2017 nyarán végre együtt üdülhettünk Vilmossal a Tündértánc Nemzetközi Élményterápiás Táborban, élveztük minden percet, nagydolog volt, hogy eljuthattunk idáig. Vilmos fülig érő szájjal ébredt és egész nap minden programon részt vett, élvezte, hogy végre közösségben lehet. Csodálatos egy hét volt számunkra, hiszen az elmúlt két évünket kórházban töltöttük. Nézzétek meg, milyen boldogok voltunk:
Valószínűleg a szervezetem nem jól viselte el a lelki terheket, pedig egyetlen pillanatra sem ingott meg a hitem abban, hogy Vilmos újra egészséges lesz, szeptemberre az egészségi állapotom hirtelen nagyon leromlott. Lehet, hogy nem figyeltem oda az intő jelekre csak akkor, amikor már nagy volt a gond: epekövem lett és hasnyálmirigy gyulladásom, amikre megműtöttek, trombózist kaptam, majd tüdőembóliát, két és fél hónapot töltöttem kórházban. Igyekeztem minél előbb talpra állni, mert Vilmost lelkileg nagyon megviselte, hogy beteg vagyok. Szerencsére jó kezekben volt, unokatestvérem vigyázott rá és gondoskodott róla, ő az, akire mindenben számíthatok, a mi támaszunk. Kezdünk egyesbe jönni, fellélegezni, bár rám még várt a sérvem miatt egy műtét, de ez már olyan apróságnak tűnt.
Most márciusban Vilmosnak megnagyobbodott a bal heréje, bekeményedett, azonnal hívtam az orvosunkat, aki berendelt bennünket. Megtörtént a szövettani vizsgálat és vettek csontvelőmintát is, aminek az eredményét már tudjuk: tele van rossz sejtekkel. Teljesen más típusú kezelést fog kapni, mert egyúttal felkészítik a csontvelő átültetésre. Tőlem már levették vért a HLA tipizáláshoz, hogy megfelelő vagyok-e donornak, ha nem, akkor indítják a donorkeresést.
Ismét harcba szállunk és győzni fogunk, mert Vilmos erős, kitartó és nagyon bátor, én pedig ott vagyok, mint az ő hátországa. Imádkozunk a jó Istenhez, hogy segítsen meg bennünket, hogy Vilmos végleg legyőzhesse a leukémiát!
Helyzetünk nagyon nehéz, egy anyának feldolgozni azt, hogy gyermeke már megjárta a poklok poklát és most ismét embert próbáló nehézségek várnak rá. A kemoterápiás kezelések időszaka következik el, ezt fogja követni az transzplantáció időszaka, amit legalább féléves „steril” időszak követ majd. Szükség lesz egy „sterilszoba” kialakítására, hogy megfelelőek legyenek a higiénés körülmények, tisztító festésre a kicsi lakásunkban. Májusig még kiemelt ápolási díjat kapok, hogy ezt megítélik-e tovább nem tudom, de most is csupán 75 ezer forint a bevételünk, ami elképzelhető, hogy júniustól lecsökken 50 ezer forintra. Munkát vállalni nem tudok, folyamatosan Vilmos mellett vagyok és leszek, hiszen az édesanyja vagyok, szüksége van rám és nekem is a fiamra.
Kérjük, akinek lehetősége van, támogasson bennünket! Minden támogatásért nagyon hálásak vagyunk, és nagyon szépen köszönjük azt.
Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány gyűjtése, a gyűjtések szövege és valamennyi adata az Alapítvány tulajdona, az más részére ki nem adható, nem felhasználható.
